GazdaságUtazási szokások változását hozhatja a tram-train

2021. április 25., vasárnap
 
Utazási szokások változását hozhatja a tram-train

Egy tervezet szerint a busz- és talán a vasúti menetrend is jelentősen változhat a tram-train üzembe állításakor. Ez jócskán növelheti a kapacitás kihasználtságát.

 

 

 

 


 

Az elmúlt hetekben gyakran találkozhattak a vásárhelyiek a városban „gyakorlatozó” villamosokkal, sőt a napokban 2 összekapcsolt szerelvény is járt próbaúton. Nemrég megérkezett Szentesre a 3. szerelvény is Valenciából. Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk, az első villamosnál március 10-én a hatósági nagyvasúti futópróbát is elvégezték. Azóta folyamatosan végzik a tesztelést. Az április 13-án érkezett 003-ast is beüzemelték.

Szegeden jelentős késéssel, még csak most van szerkezetkész állapotban a majd összesen 8+4 szerelvényt befogadó karbantartó remíz. Újabb elképzelés szerint Hódmezővásárhelyen is épül egy remíz a Nagyállomás mögött, amelynek tervezési tenderét már kiírta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Nyolc darab jármű tárolására alkalmas csarnokot kell tervezni. (Erről ITT olvashat!)

 

A városban járva látható, hogy minden készen áll az indulásra. A legfrissebb hírek szerint júniusban és júliusban újabb 2 szerelvény érkezik a Stadler spanyolországi gyárából. Ezek már széria-villamosok, amelyek nem igényelnek hosszú futáspróbát.

További szerelvények érkezéséről egyelőre nincs hír, vagyis ha a tervek alapján ősszel elindul a Vásárhely-Szeged járat, akkor valamennyire változni fog a menetrend, az üzembe helyezésre kerülő szerelvények számának tükrében. (A végleges tervek szerint naponta nyolc szerelvény jár majd a két város között.)

 

Európa egyik tekintélyes és mérvadó vasúti szaklapjában, a Railway Gazette-ben nemrég megjelent – Szeged és Vásárhely közlekedését részletesen elemző – cikk szerint, minden bizonnyal növeli a kapacitás kihasználtságot, ha a villamos-vonat megnyílása után a két város közötti expressz buszjáratokat megszüntetik. A jelenlegi Orosháza, Szentes és Békéssámson és Szeged közötti útvonalakat is visszavágják Hódmezővásárhelyig, ahol az utasok átszállhatnak.

Ez nem ütközhet akadályba, mert tavaly júliustól a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lett, ezzel egységes stratégiai irányítás alá került a vasúti és a buszos tömegközlekedés.

 

Továbbá, ha Békéscsaba irányából, illetve Szentes felől vonattal utazók Szeged belvárosába tartanak, előnyösebb lehet átszállni a Nagyállomásnál, illetve a Népkertnél, mivel a tram-train-el egészen Szeged belvárosáig utazhatnak. Nem kizárt, hogy a MÁV itt is változtat majd a vasúti menetrenden. Ez szintén növelheti a tram-train kihasználtságát.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hol vannak a fecskéink?

Hol vannak a fecskéink?

Ezek a madarak is több száz kilométeres távolságból érzékelik a frontokat, és mivel idehaza még nem megfelelő az időjárás, letáboroztak.
Elkezdődött az idei központi szúnyoggyérítés

Elkezdődött az idei központi szúnyoggyérítés

A program keretében légi és földi biológiai módszerrel összesen legfeljebb 30 ezer, míg földi kémiai módszerrel legfeljebb 770 ezer hektár kezelése történik meg.
Kétszeresen nehéz meccs volt

Kétszeresen nehéz meccs volt

Lejátszotta a Kosársuli a vásárhelyi kosárlabda történetének egyik legnehezebb meccsét. Elhunyt az egyesület alapítója és elnöke: dr. Elek András.
Korszerű diagnosztikai rendszert kap a vásárhelyi kórház

Korszerű diagnosztikai rendszert kap a vásárhelyi kórház

A hódmezővásárhelyi kórház is bekapcsolódik a honvédség egészségügyi ellátásába. A 2018 óta érlelődő döntés most lendületet vett.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.