GazdaságÚjabb nagyarányú tram-train beruházás Hódmezővásárhelyen

2021. április 8., csütörtök
 
Újabb nagyarányú tram-train beruházás Hódmezővásárhelyen

A kiépült tram-train végállomáshoz kapcsolódva a Nagyállomás mellett, 8 db. jármű tárolására alkalmas csarnokot kell tervezni. Erre írt a napokban tendert a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

 

 

 

 

 

 

Már írtunk erről a Vásárhelyi Hírekben, de most a beruházó, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az uniós közbeszerzési közlönyben közzé is tett kocsiszín tervezéséről szóló ajánlatot, amely szerint a nyertes ajánlattevőnek a tervezés során engedélyezési tervet és tenderdokumentációt kell készítenie, emellett be kell szereznie a szükséges hatósági engedélyeket is.

A csarnokban 4,5 kilométer vágánynak kell helyet kapnia.

A tervezés során − többek között − az alábbi szempontokat szükséges figyelembe venni:

 

A járműtároló csarnoknak (kocsiszín) 8 db tram-train jármű befogadására kell alkalmasnak lennie, oly módon, hogy az az ITM által megrendelt, de jelenleg még nem végleges közszolgáltatási menetrend alapján, a későbbiekben véglegessé váló szerelvényfordulóhoz igazodó tárolási kapacitást biztosítsa (moduláris felépítés),

 

A MÁV Zrt. Hódmezővásárhely állomása mellett létesülő városi vasúti végállomáshoz kell vágánnyal és felsővezetékkel csatlakoztatni az új járműtárolót. Az új járműtároló kapcsán szükséges lehet még a térvilágítás és szükség esetén szervízút megtervezése is, az üzemeltetői igényeknek megfelelően,

 

- a csarnok vágányhálózatának legalább 1,5 km. egybefüggő csatlakozó vágányt, és legalább 3 km. hosszú egymással párhuzamosan futó tároló vágányt kell tartalmaznia a szükséges kitérőkkel és biztosítóberendezéssel;

 

- a helyiségben biztosítani kell a 600 V (egyenáram) feszültségű felsővezeték-hálózatot a járművek temperálásához;

 

- ki kell építeni az éjszakai tárolási idő alatti járműtakarításhoz szükséges infrastruktúrát és a személyzet tartózkodó és szociális helyiségeit, valamint a raktárhelyiségeket;

 

- továbbá gondoskodni kell a megfelelő tűzvédelmi- és vagyonvédelmi rendszerekről.

 

Sem a tervezés, sem a kivitelezés költségei még nem ismertek, hiszen a tenderbontás majd június 5-én lesz. A beruházás méretein látszik, hogy jelentős építési költséggel kell számolni.

 

Eközben a 002-es villamos is megkezdte a próbákat, és április 13-án érkezik kamionokon Szentesre a harmadik szerelvény is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Golyózápor a teherautóra

Golyózápor a teherautóra

Tóth Sándor, az Aradon mártírhalált halt segélyszállító teherautójával bővült az Emlékpont kiállítása.
Az utolsó perc hozta a győzelmet

Az utolsó perc hozta a győzelmet

A remek tavaszi kezdést követően rendre pont nélküli mérkőzéseket játszott a Hódmezővásárhelyi FC. Most viszont megtört a jég, megérdemelt győzelmet aratott a csapat.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Ezúttal a küzdelem dominált nem a szép játék

Ezúttal a küzdelem dominált nem a szép játék

A Vásárhelyi Kosársuli összeszedett, fegyelmezett játékával, nagy akarattal és parádés utolsó negyeddel tartotta meg a pályaelőnyét.
 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.