GazdaságÚjabb tram-train nagyberuházás kezdődik

2019. június 25., kedd
 
Újabb tram-train nagyberuházás kezdődik

Egy újabb nagy beruházásra került szignó, amely a tram-train megépítésének egyik sarkalatos pontja volt. Június 24-én kihirdették a nyertest, aki megépítheti a villamos szerelvényeket kiszolgáló (szervíz, javító, remíz) járműtelepet Szegeden.

 

 

(Képünk illusztráció)

 

 

 

A telep kulcsfontosságú és mint arról írtunk erre az egy projektre nem tudtak nyertest hirdetni 2017-ben. Ezért újra kellett pályáztatni.

 

A Lázár János kormánybiztos által felügyelt építkezés létesítményeinek sorában a nyilvános közlemény szerint a nyertes, Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos veje, Homlok Zsolt cége lett.

Az üzletember érdekeltségébe tartozó Homlok Zrt. 3 milliárd 270 millió forintért építi meg a beruházáshoz tartozó járműkarbantartó csarnokot.

(A munkára ajánlatot adott a EB Hungary Invest Kft., a FERROÉP Zrt. és a TTDExpert Zrt. kettőse, valamint a Vitruvius Építő Kft. is.)

A  közel 3000 négyzetméteres csarnok komplex tervezése, kivitelezése a tendernyertes feladata. Ebbe beletartozik a vágányok kiépítése, a közművek bevezetése, a szerszámozás, a teljes külső-belső világítás, de még az irodabútorok is.

 

A Vásárhelyi Hírek a tervezés óta figyelemmel kíséri a tram-train építkezését. Mint arról írtunk, 2017 augusztusában a tendert a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nyerte el, a társaság 25 milliárd forintból fejlesztheti a vonalat. Ez jókora drágulást jelent ahhoz képest, amennyit a projektet megrendelő MÁV eredetileg szánt rá. A közbeszerzést még 22 milliárdos maximumárral írták ki, ehhez képest még 3 milliárddal drágább ajánlatot tett a nyertes Swietelsky. A kiírás szerint a nyertes cégnek a meglévő vonalpályát kell átépíteni, plusz egy másik vágányt is ki kell építeni a meglévő mellé. A szakasz mellett a vasúti műtárgyakat is ki kell alakítani, Algyőn P+R parkolót kell létrehozni, plusz a távközlési rendszer, utastájékoztató rendszerek is a Swietelsky feladata lesz. Részletek ITT!

 

Az Ebes-Püspökladány vasúti szakasz átépítés során felszedett és a Vásárhely – Algyő között lefektetett használt sínek nem bizonyultak jó döntésnek, így azokat fel kellett szedni, ami egymilliárddal megnöveli a beruházás költségeit. Részletek ITT!

 

Mint ismeretes a Vásárhelyen belül kiépítendő 3,3 kilométeres városi szakasz és megállóinak kivitelezését 8,9 milliárdos ajánlattal a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. nyerte.

 

A szerelvényekre 17,6 milliárdért (a 8 db + 4 db opciós dízel-villamos tram-train jármű legyártására) kiírt pályázatot pedig a Stadler Rail Valencia S.A.U. nyerte meg. Részletek ITT!

 

Ismereteink szerint már a tram-train szerelvények vezetésére pályázók kiválasztása is megtörtént. Ők hamarosan tanfolyamokon, és Valenciában a gyárban, illetve Németországban egy tram-train vonalon szakmai képzésen vesznek majd részt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Roncsmentesítés Vásárhelyen

Roncsmentesítés Vásárhelyen

Október 13-án Vásárhelyen elkezdték a közterületeken hagyott használaton kívüli járművek elszállítását. Több is van még például a Kertvárosban, a Hódtóban.
Rendhagyó helyről érkezett pénz a felújításra

Rendhagyó helyről érkezett pénz a felújításra

Míg a Kálvin tér egyik oldalán lévő épületbe 240 millió pályázati, és 800 milliós önkormányzati pénzt pumpáltak, a tér másik oldalán rogyadozott a templom.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...