KözéletÚj trend a dupla menetrend

2021. március 1., hétfő
 
Új trend a dupla menetrend

Két hétig mindenki számára ingyenes tesztüzemmel indultak március elsejétől az új buszjáratok Hódmezővásárhelyen. A Volánbusz változatlanul üzemelteti a helyi járatait.

 

 

 

 

 

 

 

Az önkormányzat a személyszállítási törvény előírásai szerint kiírt pályázatát 2018-ban a DAKK Zrt. - a Volánbusz Zrt. jogelődje - nyerte meg. A szerződést nem írták alá, a szolgáltató három módosítást kért, melyek közül az önkormányzat kettőt elfogadott. A harmadik módosítási kérelmet követő találkozón elhangzott, hogy az írásba nem foglalt közszolgáltatási szerződést közös megegyezéssel meg kell szüntetni. Így a közszolgáltatás folytonossága veszélybe került.

 

A közpénzek hatékony felhasználása és a gazdasági észszerűség elvének érvényesítése érdekében az önkormányzat hat cégtől - köztük a Volánbusztól - kért ajánlatot a szolgáltatás ellátására. A Volánbusz jelezte, nem kíván ajánlatot tenni. A két pályázó cég közül a Jovány Busz Kft. tette a kedvezőbb ajánlatot.

 

Az önkormányzat szerint, az új menetrendek kialakítását széles körű egyeztetés előzte meg. A megújult tömegközlekedésben alacsony padlós, óránként induló járatok közlekednek, optimalizált útvonalakon, óránként kétszeri átszállási lehetőséggel a tram train legfőbb megállójánál (a Népkertnél).

A városkártyát kiváltó helyi lakosok, valamint a nyugdíjasok ingyenesen használhatják a járatokat. A városkártya éves kétezer forintos díjával így egy hódmezővásárhelyi dolgozó évente 54 ezer forintot takaríthat meg.

 

A város vezetésének döntése alapján - bevezetési kedvezményként - az első két hétben jegy- és bérletvásárlási kötelezettség nélkül mindenki számára ingyenesen vehetők igénybe az új helyi buszjáratok - áll a közleményben.

 

A Volánbusz korábban bejelentette, hogy a hatályos közszolgáltatási szerződésének megfelelően március 1-jétől is változatlan menetrend szerint indítja helyi autóbuszjáratait Hódmezővásárhelyen, mert a vállalat nem kapott a megállapodás felmondásáról szóló hivatalos értesítést az önkormányzattól.

 

A közlemény szerint március 1-jétől az önkormányzat új szolgáltatót bízott meg a helyi személyszállítási feladatok ellátásával. A jelenlegi szolgáltatást végző Volánbusz azonban nem kapott a közszolgáltatási szerződés felmondásáról szóló hivatalos értesítést, így a továbbiakban is menetrend szerint indítja járatait.

A Volánbusz jogelődje, a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. 2018-ban pályázaton nyerte el a helyi személyszállítási szolgáltatás ellátásának jogát 2023. december 31-ig. Az erről szóló közszolgáltatási szerződés aláírására egyes részletszabályok folyamatos egyeztetése miatt nem került sor, ugyanakkor a megállapodás megkötéséről szóló közgyűlési határozatnak és a kölcsönösen elfogadott rendelkezéseknek megfelelően az abban foglaltakat mindkét fél folyamatosan teljesítette.

 

A Volánbusz a város kilenc helyi autóbuszvonalán évente 522 ezer utast szállít több mint 21 ezer járattal, 231 ezres kilométer-teljesítménnyel.

 

Az önkormányzat tavaly ajánlatot kért a Volánbusztól a szolgáltatás ellátására 2021. március 1-jétől. A cég azonban nem nyújtott be ajánlatot, mert hatályosnak tartja a 2023 év végig tartó közszolgáltatási jogviszonyt, s álláspontjuk szerint az ajánlatkérésnek sem volt megfelelő jogalapja. Emellett az önkormányzat felhívása nem tartalmazta a megalapozott ajánlattételhez szükséges információkat.

 

A Volánbusz először a médiából értesült a szolgáltatóváltásról, február 18-ig semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kapott a települési önkormányzat által kiírt pályázat eredményéről, az azt követően érkezett tájékoztatás pedig nem terjed ki a közszolgáltatási szerződés felmondására - áll a közleményükben.

 

Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi közgyűlés véleményét kikérve tavaly decemberben döntött a helyi buszközlekedés átszervezéséről Jovány Gyula helyi vállalkozó tervei alapján. Ez alapján március 1-jétől kettő a műszakváltásokhoz igazodó "munkásjárat" és három a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik óránként. A városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják ezeket a buszjáratokat. A szolgáltatás ellátására két évre pályázatot írt ki az önkormányzat. A legkedvezőbb - mintegy 90 millió forintos - ajánlatot Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyújtotta be.

A Lengyelországból beszerzett 4 busz közül (egyelőre) 2 busz nem kapta meg a hatósági engedélyt menetrendszerinti közlekedésre, ezért a tendernyertes cég két busz bérlésével kezdte március elsején a szolgáltatást.

 

A Volánbusz a hatályos közszolgáltatási szerződésének megfelelően március 1-jétől is változatlan menetrend szerint indítja helyi autóbuszjáratait Hódmezővásárhelyen.

 

Vagyis most két szolgáltató buszai járják a várost. Ennek pedig leginkább a vásárhelyiek örülhetnek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Könnyes szemmel rabolt

Könnyes szemmel rabolt

A vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. Kilenc évet kért az ügyész a két fegyveres rablásért.
Kettős győzelem a nyugati végeken

Kettős győzelem a nyugati végeken

Győzni ment Sopronba a Kosársuli, de ezért kőkeményen meg kellett dolgozniuk. Talán a rutinjuk és a hosszabb kispaduk döntött.
Régészek a nyomvonalon

Régészek a nyomvonalon

A Tornyai János Múzeum régészeinek eredményei újabb apróbb mozaikokkal gazdagították a Hódmezővásárhely múltjáról alkotott ismereteket.
Helyreállt a vasúti közlekedés

Helyreállt a vasúti közlekedés

A kivitelezésben érintett vasúti pályaszakasz alkalmas lesz a Szeged—Békéscsaba vasútvonalon a 100 km/órás sebességgel történő közlekedésre.
 

És ezt már olvasta?

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
 
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.