SportKettős győzelem a nyugati végeken

2021. március 1., hétfő
 
Kettős győzelem a nyugati végeken

Kemény meccsek az ország nyugati felében, de soha rosszabb napot: U20-asaink is hozták a kötelezőt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Azok után, hogy szerdán még a Hódtói Sportcsarnokban játszottunk dupla győzelmet hozó meccseket a Tiszaújvárossal, 48 órával később már az ország nyugati felében, Sopronban, a Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnokban léptünk pályára. Mivel vészesen közeledik a március végi zárás, mind a bajnoki címért küzdő U20-as, mind a minél előkelőbb felsőházi rájátszásbeli pozícióért hajtó felnőttcsapatunk számára fontos volt, hogy esélyeshez méltó módon (a soproni fiatalok a 8., a felnőttek a 10. helyen állnak a tabellán, szemben a mi két 2. pozíciónkkal) sikert arasson - ez össze is jött.

 

U20-asaink már az első öt percben eldöntötték az érdemi dolgokat, hisz a végül dupla-dupláig jutó Acimovic vezetésével 15-0-val rohanták le a soproniakat. A hazaiak próbálták összekapni magukat, de az elején összeszedett hátrányukat nem tudták csökkenteni, a mieink koncentrált, összeszedett játékkal egyre inkább megléptek, és a második negyedben előbb húsz, a harmadik negyedben majd' harminc pontra növelték a különbséget. A vége 92-63-as győzelem lett, úgy, hogy Tóth Tamás kilenc játékosnak is legalább 15 percnyi játékidőt adott. Ideiglenesen átvettük a vezetést a bajnokságban, amit a szombati Budafok-Újpest rangadó eredményének függvényében akár megtarthatunk a forduló legvégén is!

 

NB I/B U20 Zöld csoport, 22. forduló:

SMAFC-Vásárhelyi Kosársuli 63-92 (11-20, 17-28, 16-22, 19-22)

Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Hernicz, Buzai


 

Felnőttcsapatunk a novemberi, vásárhelyi találkozóval (92-61-re nyertünk akkor) ellentétesen szoros csatában harcolt meg a győzelemért, de ez várható is volt, hisz a soproniak az utóbbi hetekben abszolút összeálltak, és hazai környezetben az Újpestet és a Ceglédet is rendesen megszorongatták. 

 

Kihasználtuk azt, hogy a soproniak kissé az öltözőben ragadtak és jól kezdtünk, a 6. percben már 17-6-ot mutatott az eredményjelző a mi javunkra, mindezt úgy, hogy hat különböző játékosunk szerzett kosarat. A negyed vége azonban a soproniaké volt, egy 8-0-s rohamnak köszönhetően közelebb zárkóztak, és abszolút partiba kerültek (16-20 az első tíz perc után).

 

A második negyedben pedig teljesen fordult a kocka, hisz nálunk jött néhány hiba támadásban, míg a soproniak megtalálták az extra dobóformájukat - hat perc alatt öt triplát süllyesztettek el a gyűrűnkben, kétszer időt is kellett kérnie Tóth Tamásnak. A 18. percben, Kovács kettesénél már kilenccel ment a vendéglátó (39-30), ám az első negyedhez hasonló, csak épp fordított forgatókönyv alapján Rostás kosaraival, majd Molnár hármasával redukáltuk a különbséget. A szünetre így is a Sopron mehetett előnnyel (41-37).

 

A pihenőt követően fokozatosan javult a támadójátékunk és a védekezést is szorosabbra fogtuk, előbb a tíz védőlepattanóval és dupla-duplával záró Varga Ákos két hárompontosa késztette időkérésre Meszlényi Róbertet (45-45 a 24. percben), majd egy mindkét oldalon hibákkal, faultokkal és büntetőkkel tarkított szériát zártunk le gyors egyéni villanásokkal és jó palánk alatti betörésekkel. A 28. percben magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, átvettük a vezetést és ki sem adtuk többször a kezünkből.

 

A zárónegyed 60-57-es Kosársuli-fórral kezdődött, ez az aprócska előny egészen sokáig tartott - nálunk Rostás és Molnár kettesei törték meg az ellenfél védekezését, a soproniakat Simon triplája tartotta meccsben az utolsó öt percre (64-68). Két jó támadással, szerzett labdával és soproni hibákkal az utolsó másfél percnek plusz nyolccal mentünk neki, s ugyan innen visszajött háromra a hazai csapat, Molnár közelije, majd Pavlovic triplája eldöntötte a győzelem sorsát. Kemény, izzasztó csatában 79-71-re nyertünk, így továbbra is őrizzük a Cegléd mögötti 2. helyünket!

 

NB I/B Zöld csoport, 22. forduló:

SMAFC-Vásárhelyi Kosársuli 71-79 (16-20, 25-17, 16-23, 14-19)

Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Horváth, Esztergályos, Benedek


Sopron: Márkus 18/9, Papp 7/3, Simon 7/3, Bakk 14/6, Kovács 12
Cserék: Czukor 11/3, Szegedi 2, Heiszenberger -
Vezetőedző: Meszlényi Róbert

Kosársuli: Molnár 18/3, Varga Á. 11/9, Bálint 16, Pavlovic 8/3, Rostás 9
Cserék: Acimovic 6, Varga Z. 9, Megyesi 2 
Vezetőedző: Tóth Tamás

 

 

Tóth Tamás: "Küzdelmes, kiélezett, olykor hullámzó derbit nyertünk meg. Számomra rendkívül szimpatikus társaság ez a soproni, hiszen kíméletlen pechszéria dacára sem panaszkodtak egyszer sem, óriási sportemberek a szememben, amin átmentek a szezon során, senkinek sem kívánom. Győzni jöttünk ide, de ezért kőkeményen meg kellett dolgoznunk talán a rutinunk és a hosszabb kispadunk döntött. Boldogok és büszkék vagyunk ma este, de szerénynek kell maradnunk, mert mi egy kis csapat vagyunk. Kitartást kívánok a soproni barátaimnak és emelem kalapom a csapatom előtt!"

 

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Új trend a dupla menetrend

Új trend a dupla menetrend

Két hétig mindenki számára ingyenesek az új helyi buszjáratok Hódmezővásárhelyen. A Volánbusz változatlanul üzemelteti a helyi járatait.
Könnyes szemmel rabolt

Könnyes szemmel rabolt

A vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. Kilenc évet kért az ügyész a két fegyveres rablásért.
Diákok Őszi Tárlata 2020-21- Díjazottak

Diákok Őszi Tárlata 2020-21- Díjazottak

Az online térben megrendezett Diákok Őszi Tárlatára különösen magas volt az érdeklődés az általános iskola alsó tagozatos diákjai és a középiskolások körében. Díjazottak névsora.
Régészek a nyomvonalon

Régészek a nyomvonalon

A Tornyai János Múzeum régészeinek eredményei újabb apróbb mozaikokkal gazdagították a Hódmezővásárhely múltjáról alkotott ismereteket.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.