KözéletHelyreállt a vasúti közlekedés

2021. február 25., csütörtök
 
Helyreállt a vasúti közlekedés

A Szeged - Hódmezővásárhelyi Népkert vonalszakasz nagyvasúti tervezési és kivitelezési munkái befejező fázisba léptek, így hétfőn (február 23-án) újra megindult a forgalom a két település között.

A napi aktuális MÁV menetrendet ITT nézheti meg!

 

 

 

 


A 135-ös vasútvonal Szeged-Rókus - Hódmezővásárhelyi Népkert szakaszának felújítása 2018 tavaszán kezdődött a Szeged és Hódmezővásárhely között épülő tram-train beruházás részeként. A nagyvasúti vonal 22 kilométeres szakaszán a pályaépítési munkák tavaly fejeződtek be. Azóta is folyamatosak a pálya és az ideiglenes létesítmények karbantartási munkái, valamint az ágyazat-, a padka és rézsűrendezés.

 

A tervezett menetrend biztosításáért két helyen - Szeged-Rókus elágazás - Baktó elágazás, valamint Sártó elágazás - Kopáncs állomások között - második vágányok épültek. A beruházás egyik elemeként részlegesen felújították és megerősítették az algyői vasúti hidat. Korszerűsítették az algyői állomást, új utasperont és P+R parkolót alakítottak ki, valamint átépítették az algyői állomásépületét.

A nagyvasúti szakaszon befejeződött a Domino55 típusú biztosítóberendezési rendszer kiépítése.

 

A projekt befejező fázisa a nagyvasúti és a városi vasúti projektelemek közötti átmeneti szakasz biztosítóberendezésének telepítése, üzembehelyezése, valamint ennek a szegedi központi forgalomirányító központba történő integrációja. Ezt követően az elkészült pályaszakaszok és a hozzájuk kapcsolódó rendszerek teljes körű tesztelésére már a MÁV-Start Zrt. által beszerzett új tram-train járművek segítségével kerülhet sor.

 

A beruházás teljes befejezését követően a pályát a tram-train és a vasúti szerelvények 100 km/h sebességgel használhatják.

 

A NIF Zrt. honlapján található adatok szerint a nagyvasúti pálya rekonstrukciója a magyar állam finanszírozásában valósul meg, a kivitelező a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a fejlesztés szerződéses összege 25,676 milliárd forint.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bombariadó miatt leállt a Kormányhivatal

Bombariadó miatt leállt a Kormányhivatal

Hódmezővásárhelyen a Kormányhivatalban veszik át a háziorvosok a koronavírus elleni vakcinát. Felmerül a kérdés, van-e összefüggés a vakcina kiadása és a bombariadó között

Kettős Kosársuli győzelem Óbudán

Kettős Kosársuli győzelem Óbudán

Felnőtt- és U20-as együttesünk is végletekig kiélezett, a bajnokság szempontjából nagyon értékes meccseket nyert meg a Kaszások Sportcsarnokban.
Még talán 3 évig így marad

Még talán 3 évig így marad

Egyelőre marad a hódmezővásárhelyi Nagyállomás kissé viharvert épülete, de a következő időszakban már kezdődik a felújítás tervezése.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.