KözéletÚj helyre kerül a vásárhelyi Tüdőgondozó

2017. január 10., kedd
 
Új helyre kerül a vásárhelyi Tüdőgondozó

Valójában annak idején a kényszer szülte megoldásként költözött a Rapcsák András utcai Kokron villába a Tüdőgondozó Intézet. A különleges hangulatú, zegzugos villa már nem sokáig fogadja a röntgenre, illetve szakellátásra érkezőket, ugyanis hamarosan egy önálló épületbe költözik.

 

 

 

 


A intézet - mint eddig -  továbbra is a deszki Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórházhoz tartozik majd.

Juhászné Rácz Zita gazdasági igazgató tájékoztatása szerint pályázatokon 76,4, illetve 54,6 millió Ft-t nyertek. Az előbbi összegből többek között a rendelő műszeres felszerelését korszerűsítik, új digitális röntgenberendezéseket helyeznek üzembe, amelyek kiváltják a már elavult 3 darab hagyományos röntgen készüléket és sokkal jobb minőségű, elektronikusan rögzíthető és továbbítható röntgenfelvételt készít.

A másik fontos változás, talán a legjelentősebb, hogy a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központtal közösen a vásárhelyi Tüdőgondozó Intézet beköltözhet a vásárhelyi Kórház területére. Erre 54,6 milliót fordíthatnak.

 

Mint arról Dr. Bálint Beatrix főigazgató tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket, a terv megvalósítását követően Hódmezővásárhely egy új, modern, könnyen megközelíthető, akadálymentes tüdőgondozóval gazdagodik, ami sokkal kényelmesebb ellátást biztosít, és lehetőséget ad a szakrendelők közötti együttműködésre, konzíliumra. További előny a képalkotó eszközök közötti kommunikáció, melynek következtében a páciens röntgenképe a betegellátásba bevont összes orvoshoz eljuthat. Így elkerülhető a felesleges röntgenvizsgálat, mely sugárterhelés, betegkomfort és a költségek szempontjából egyaránt fontosak.

 

A Tüdőgondozó épülete, a Kokron-villa a 2015-ben megszűnt GYEMSZI jogutódja, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tulajdona.

Információink szerint a Dr. Rapcsák András utca 54. alatt álló épületet Hódmezővásárhely önkormányzata régóta szeretné visszakapni.

Az építészeti szempontból izgalmas és különleges hangulatot árasztó nevezetes épületet Kokron József építtette, aki fiaival Kötszövöttárugyárában az 1930-as évektől gyártotta exportra is termékeit. Az utód a Hódiköt lett, de az épületet is elvették a családtól, amelybe a Magyarországi Kommunista Párt helyi szervezete, és a Csongrád Megyei KÖJÁL költözött be.

A Kokron-palota a helyi épített örökség fontos része, annak idején nem tudott megegyezni a feltételekben Rapcsák András vásárhelyi polgármester és Lehmann István, a megyei közgyűlés akkori elnöke.  

 

 

Olvassa el ezt is!

Újabb kórházfejlesztés a láthatáron

Újabb kórházfejlesztés a láthatáron

A vásárhelyi kórház fejlesztésének szeptemberben bejelentett jövőbeni terveinek egy része, egy most megnyert pályázattal el is indulhat.
Szépkorúak fergeteges bulija a Sasban

Szépkorúak fergeteges bulija a Sasban

Több résztvevő is megjegyezte, a mostaninál talán még nem is volt felszabadultabb, vidámabb a vásárhelyi Idősek Világnapja rendezvény.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.