Kultúra, oktatásÚj fenntartója lesz a három vásárhelyi szakképző iskolának

2014. augusztus 28., csütörtök
 
Új fenntartója lesz a három vásárhelyi szakképző iskolának

A Hódmezővásárhelyen jelenleg működő  Eötvös József, Corvin Mátyás és Kalmár Zsigmond szakképző iskoláknak 2015-től a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz a fenntartója.

 

Fotó: NGM

 

 

Az ország valamennyi szakképző iskolája a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerül 2015-ben - jelentette be a tárca vezetője a szakképzési és felnőttképzési intézmények országos tanévnyitóján csütörtökön, Miskolcon.

Varga Mihály ezt azzal indokolta, hogy a megfelelő szintre emelt szakképzés nélkül a legjobb gazdaságpolitika sem lehet eredményes, ennek pedig a legcélravezetőbb módja, ha a terület egy kézbe kerül.

A politikus közölte: ettől a lépéstől azt várják, hogy a szakképzést, a fejlesztéseket koncentráltabban és hatékonyabban tudják majd megvalósítani.

 

Az okokról nemrég írtunk:

 

Új fenntartóhoz kerülhetnek a vásárhelyi szakképzők

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Havránek Ferenc csapata is bemutatkozott

Havránek Ferenc csapata is bemutatkozott

Szeretnék bevinni a torony alá a logikát, hogy csak olyan dolgokra pályázzanak és arra költsenek amire valóban szüksége van a lakosoknak. Jelöltek neveivel!
A vörös csillag miatt égett le a városháza tornya

A vörös csillag miatt égett le a városháza tornya

Éppen 54 éve történt. Két rendkívüli tűzeset sokkolta Hódmezővásárhelyt, amikor is fél éven belül leégett a városháza tornya, illetve a díszterem teteje.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.