KözéletHavránek Ferenc csapata is bemutatkozott

2014. augusztus 28., csütörtök
 
Havránek Ferenc csapata is bemutatkozott

Nem átlagos öltönyös vállalkozók a képviselőjelöltek, Valamennyien aktívak a közéletben és a munkában is, így foglalta össze Havránek Ferenc az Európai Baloldal-Magyarországi Munkáspárt 2006 képviselőjelöltjeit. Ők ugyan személyesen nem voltak jelen a bemutató sajtótájékoztatón, de Havránek Ferenc méltatta őket.

 

Fotó: VH

 


Mint mondta, ők tízen a városban a vállalkozó kedv ösztönzéséért munkálkodnának és szeretnék bevinni a torony alá a logikát, hogy csak olyan dolgokra pályázzanak és arra költsenek amire valóban szüksége van a lakosoknak.

 

Ezzel egybe cseng az idén májusban bejegyzett Balpárt támogató közleménye, amely szerint Havránek Ferenc a miniszterelnök jobbkezének, a város valódi vezetőjének, Lázár Jánosnak kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen ellenfele évek óta.

Mint írják, Havránek Ferenc többek között tiltakozik a közpénzt pazarló tram-train ellen is, mondván busszal 32 perc most az út, a tram-trainnel sem lesz rövidebb. A vasúti hálózat kiépítése helyett a Vásárhelyen élők szociális gondjait kellene enyhíteni.

A Balpárt reményét fejezi ki, hogy közös jelöltjük, Havránek Ferenc, mint Hódmezővásárhelyen az egyetlen baloldali jelölt, nemcsak ismételten elnyeri a vásárhelyiek bizalmát, hanem tud tenni az ott élők érdekében, ahogy teszi ezt hosszú évek óta.   

 

A Negyedik Köztársaság és a Balpárt által támogatott Havránek Ferenc ezekhez a feladatokhoz kilenc jelöltet vonna be a következő ciklusban:

 

Jelöltek a választókörzetek szerint:

 

   1. Havranek Ferenc - mérnök közgazdász

  2. Szabó Dániel  - nyugdíjas, a Hódtói Ált. Isk. igazgatója volt

  3. Baksa Imre (párttag) - nyugdíjas volt Hódiköt gépész

  4. Kis Lajos (párttag) - vállalkozó, a 4. Körzetben is lakik

  5. Csanki István - vállalkozó, a körzetében lakik

  6. Tóth Ernő - 22 éves egyetemista, történelem szakon végez hamarosan

  7. Havranek Ferenc  

  8. Bánfi Sándor Lajos (párttag) - vállalkozó, mezőgazdasági gépész

  9. Körzet Juhász László - vállalkozó 

10. Huszár Ernő  - nyugdíjas

 

Polgármesterjelölt: Havranek Ferenc

 
 
S.B. - VH
 

Olvassa el ezt is!

Bemutatták a baloldali összefogás hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Bemutatták a baloldali összefogás hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Nagy Ernő: Ebben a városban mindig is volt baloldal, amely soha nem a pártpolitikát, hanem a várospolitikát tartotta és tartja szem előtt. A jelöltek fotójával!
Bemutatták a Jobbik hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Bemutatták a Jobbik hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Frissítve! Romló demográfiai adatok, elvándorlás, a sok importált szakember, a kiadó üzletek sokasága, lehangoló állapotok. Ezen is változtatna a Jobbik Hódmezővásárhelyen.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.