Kultúra, oktatásÚj fenntartóhoz kerülhetnek a vásárhelyi szakképzők

2014. augusztus 22., péntek
 
Új fenntartóhoz kerülhetnek a vásárhelyi szakképzők

A munkacsoport alakult, hogy a szakképzéssel foglalkozó iskolák átvételét - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól - levezényelje, adta hírül augusztus 21-én, közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 

 


Éppen egy éve több országos sajtóban megszellőztetett kormányzati értékelés szerint: „Az állami fenntartásban működő szakképző iskolák irányításával, működtetésével a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) keretein belül alapvető, a működést ellehetetlenítő problémák jelentkeznek. A KLIK jelenlegi struktúrájában a szakképzés-átalakítás hatékonysági céljai elérhetetlenek, a KLIK nem képes az előírt intézmény-átalakítást végrehajtani, emiatt ellehetetlenül a szakképző iskolák működése, a rendszerben helyrehozhatatlan károk jelentkeznek” – ezekkel a mondatokkal kezdődik az a kormányzati anyag, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) készített a kabinet egy tavaly nyáreleji ülésére. A dokumentum szerint „a megoldás nem várathat magára sokáig, hiszen egy megbénuló szakképző iskolai hálózat is súlyos kockázatot jelent”.

 

Egy évvel később, 2014 augusztusában úgy tűnik, lépésre szánta el magát a tárca, amikor munkacsoportot hozott létre, azzal a céllal, hogy a munkaerő-piaci szempontok a szakképző iskolákban az eddiginél hatékonyabban érvényesüljenek. A Szakképzés-stratégiai Ügyeket Tárgyaló Bizottságban részt vevők között egyetértés van abban, hogy szükség lenne a szakképzés duális rendszerének kiterjesztésére és az egyszintű szakképzés-irányítás megteremtésére, illetve a középfokú képzés szerkezeti átalakítására is.

A kérdés már csak az hol van a forrás ahhoz, hogy a KLIK-ből az NGM-hez kerüljenek a szakiskolák? Mi lesz azokkal a többcélú intézményekkel, ahol szakiskola, általános iskola és gimnázium működik együtt. Igaz ez a Hódmezővásárhelyen működő (Eötvös József, Corvin Mátyás és Kalmár Zsigmond) szakképzőket nem érinti, tekintettel arra, hogy mindhárom középiskola.

A negyedik, a Gregus Máté szakképző pedig, mint ismeretes, tavaly óta már a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásában működik és a Vásárhelyi Hírek információi szerint eddig csak pozitív tapasztalatok vannak.

 

Az NGM-hez kerüléssel kérdések is adódnak. Mivel az önkormányzati szakképző iskolák 2013 január elsejével a KLIK-hez kerültek, ezeknek az intézményeknek ezzel megszűnt polgárjogi értelemben a jogi személyiségük, elveszítették bérgazdálkodási jogaikat, nem rendelkeznek költségvetéssel, de ha most az NGM-hez kerülnek, azzal visszakapják ezeket az elveszített jogaikat? Ha átkerülnek a tanárok az NGM fenntartása alá, akkor a fizetésük is a tárcától jön majd? Valamint az intézmények átadás-átvételével kapcsolatos törvény szerint az iskolaépületek, eszközök, berendezések olyan vagyontárgyak, amelyek önkormányzati tulajdonban maradnak, de a KLIK után, kinek lesz a használati vagy kezelői joga ezek felett?

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Fesztiválozó sokadalom - szerdán is

Fesztiválozó sokadalom - szerdán is

Operett és tűzijáték, korzózás és a sztorizás a nyári élményekről. Ezt látta augusztus 20-án, a Vásárhelyi Hírek fotósa. Képekkel! 

Református Tehetséggondozó Tábor Vásárhelyen

Református Tehetséggondozó Tábor Vásárhelyen

Idén Hódmezővásárhelyen és Szegeden az ország református középiskoláiból verbuvált tehetséges diákok megismerkedtek a vendéglátó gimnáziummal.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.