FélpercesÚj fegyverek a Helyőrségnél

2020. február 20., csütörtök
 
Új fegyverek a Helyőrségnél

Raj ellenőrző komplex foglalkozásokat tartott február elején az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalja.

 

 

 

 


 


 

A raj összekovácsolás időszakának végén a kiképzésért felelős személyek ellenőrizték a rajok harcászati és lövészeti felkészültségét. A századok egy elképzelt komplex harcászati helyzetként építették fel a feladatokat, amelynek egyik része a raj szintű éleslövészet volt. A kiképzések érdekességét az adta, hogy ezek voltak az első nappali és éjszakai kötelék lőgyakorlatok, amelyeket a vásárhelyi katonák a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében újonnan rendszeresített CZ BREN-2 típusú gépkarabélyokkal hajtottak végre.

 

A rajok, a szakaszparancsnokok által elkészített harcparancsok alapján tevékenykedtek a gyakorlótéren, majd az összpontosítási körleteikben felkészültek a védelmi és támadó feladatokra.

 

A lőgyakorlat első részében a rajok - a mesterlövészek támogatása mellett - harcszerűen közelítették meg a lőtéren a tűzszakaszt és rajparancsnokok irányításával kezdték meg a célok leküzdését. Az éleslövészetet követően a rajt kivonták a terepszakaszról és a feladatokat a következő raj vette át.

 

Hegedűs Gábor őrmester már tizenhét éve katona és a tanfolyam rendszerű altisztképzést követően két éve teljesít szolgálatot a 62. Lövészzászlóaljnál rajparancsnok-helyettesként. „Az új fegyverek a belövéseket követően, a hatásos lőtávolságon belül nagyon pontosak, így megkönnyítik a lövészetek sikeres teljesítését és a további fegyverkezelés foglalkozásokat követően még hatékonyabbá tudjuk majd tenni a raj feladatinak ellátását.” – mondta az első kötelék lőgyakorlat után az őrmester.

A lövészzászlóalj felkészülése a szakasz összekovácsolásokkal folytatódik majd.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Iskolások a Tornyaiban

Iskolások a Tornyaiban

Jóval több iskola, jóval több osztálya használhatná ki a Tornyai Múzeum kiállításait. A kihelyezett tanóra mindig izgalmas és maradandó élmény.
Így lettünk bajnokok - a sportélet kulisszatitkai

Így lettünk bajnokok - a sportélet kulisszatitkai

Nagysikerű könyvbemutatót és konferenciát rendeztek a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában. Világ- és Európa-bajnok sportolók voltak a vendégek.
Ahol szárnyalhat a fantázia

Ahol szárnyalhat a fantázia

A Budapest Arénában 11. Konyhakiállításon olyan világszínvonalú újdonságokkal, ötletekkel, termékekkel és megoldásokkal találkozhat, melyekkel korábban még soha!
Eifert: ez életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása

Eifert: ez életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása

A hazai és nemzetközi szinten is jegyzett fotográfusnak eddig negyven országban több, mint kétezer kiállítása volt a csoportos tárlatokat is számba véve.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.