Kultúra, oktatásEifert: ez életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása

2020. február 20., csütörtök
 
Eifert: ez életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása

A hódmezővásárhelyi születésű fotóművész, Eifert János Visszapillantás (1964-2020) című életmű-kiállítása február 23-án, vasárnap 15 órakor nyílik meg az Alföldi Galériában.

 

 

 

 

 

 

 

A még rendezés alatt álló tárlatot sajtóbejáráson ismerhették meg a médiumok képviselői, ahol elhangzott, hogy a Hódmezővásárhely díszpolgára címmel kitüntetett alkotónak ez a 238. önálló tárlata.

 

A hazai és nemzetközi szinten is jegyzett fotográfusnak eddig negyven országban több, mint kétezer kiállítása volt a csoportos tárlatokat is számba véve, s Ausztráliát kivéve valamennyi kontinensen láthatták már képeit a tárlatlátogatók – mondta el Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, hozzátéve, hogy vasárnaptól két hónapon át mintegy százötven kép várja az érdeklődőket a galéria valamennyi földszinti termében és a folyosókon is.

 

– Ez a tárlat életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása, s azért Vásárhelyen szerveződik, mert itt születtem, s a mai napig szoros szálakkal kötődöm a városhoz – fogalmazott Eifert János. – És ahogy a gyermek a szüleinek beszámol sikereiről, eredményeiről, úgy számolok be én is szülővárosomban, az Alföldi Galériában, ahol az itt született művészek közül már sokan tették ezt.

 

A képek a klasszikus fotótörténeti műfajok, a portré, emberábrázolás, tájkép, városkép, az akt, a riportfotó kategóriájába tartoznak, de az alkotó túllépett a fényképészeti szabályok technikai értelemben vett szűk lehetőséget adó keretein. – Nézni, látni és láttatni a valóság és a képzelet peremén egyensúlyozva – fogalmazta meg Eifert János a képíró feladatát, hozzátéve, ha egy kép nem ragadja meg a látogatót, akkor érdektelen.

 

A tárlaton láthatók a művész korai időszakában készült felvételek, amelyek a világhírnevet hozták számára, de a kiállítótérbe kerültek azok fotók is, amelyeket Eifert János néhány hete készített, így megfigyelhető a folyamat, amely során a fotóművész újabb és újabb eszközökkel adja át gondolatait a képek befogadóinak.

 

A vasárnap nyíló kiállítást Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója és Berényi Károly, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármesterének köszöntője után Feledy Balázs művészeti író nyitja meg, a vernisszázson közreműködik Lőrinc Katalin táncművész.

 

A kiállítás április 19-ig látogatható, melynek időtartama alatt Feledy Balázs Eifert János című, számozott monográfiája megvásárolható az Alföldi Galéria pénztárában, s minden vásárló egy Eifert János által szignált fotográfiát kap ajándékba.

 

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Folytatódik a vásárhelyi szakképzés mélyrepülése

Folytatódik a vásárhelyi szakképzés mélyrepülése

Tavaly a 37 indulóból egy, idén a 30 tanulóból szintén csak egy jutott túl a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjén. 
Feleslegesen stresszeltek a szülők

Feleslegesen stresszeltek a szülők

Hódmezővásárhelyen és az agglomerációban a félezer iskoláskorú óvodások szüleinek 35%-a gondolta úgy, hogy csemetéje még maradjon az óvodában.
Szép vásárhelyi sikerek

Szép vásárhelyi sikerek

Február 14 én pénteken volt a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hagyományos Ifjú Zongoristák Csongrád megyei Találkozója. Eredmények.
Két évtizedes alkotói munkásság keresztmetszete

Két évtizedes alkotói munkásság keresztmetszete

Hornok Magdolna érdeklődését elsősorban azok a témák keltik fel, amelyek az elgépiesedett világtól távol állnak. Kiállítása nyílt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.