Kultúra, oktatásÍgy lettünk bajnokok - a sportélet kulisszatitkai

2020. február 20., csütörtök
 
Így lettünk bajnokok - a sportélet kulisszatitkai

Nagysikerű könyvbemutatót tartott az Utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában: az intézmény által szervezett konferenciára, azon belül az Így lettünk bajnokok című sportolói portrékötet kulisszatitkairól szóló beszélgetésre – a példás szervezőmunkának köszönhetően – zsúfolásig megtelt edzőkkel, pedagógusokkal, szülőkkel és gyerekekkel a tornaterem.

 

 

 

 

 

 

 


A rendezvény első felében az Így lettünk bajnokok című, nemrégiben megjelent kötet két szerzője Bruckner Gábor és Gy. Szabó Csilla (a további alkotók: Ballai Attila és Török László) mesélt a jelen harminc hazai klasszisának gyermek- és fiatalkorát feldolgozó könyv keletkezéséről, idézett az abban olvasható, a legkevésbé sem szokványos történetekből. A bemutatón részt vett a kötet szereplőinek egyike, a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes sportlövő, a tokiói olimpiára már kvótát szerzett Péni István is.

 

A konferencia folytatásában Walterné Böngyik Terézia iskolaigazgató beszélgetett a közeli Szegedről érkezett korábbi sokszoros válogatott kézilabdázóval, Vadkerti Attilával, valamint a suli két volt tanulójával, a juniorválogatott vízilabdázóval, Kudella Pannával és a szintén az ötkarikás játékokat célba vevő ökölvívóval, Kovács Pállal. Ezt követően Kudarctűrés, sikerkezelés címmel dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia tanszékének vezetője tartott előadást, majd dr. Vízi András gyermektraumatológus a leggyakoribb sportsérüléstípusokról és azok kezelési lehetőségeiről beszélt.

 

A rendezvényen megjelent Rózsa József, a Sportiskolák Országos Szövetségének elnöke és Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója is.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ahol szárnyalhat a fantázia

Ahol szárnyalhat a fantázia

A Budapest Arénában 11. Konyhakiállításon olyan világszínvonalú újdonságokkal, ötletekkel, termékekkel és megoldásokkal találkozhat, melyekkel korábban még soha!
Eifert: ez életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása

Eifert: ez életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása

A hazai és nemzetközi szinten is jegyzett fotográfusnak eddig negyven országban több, mint kétezer kiállítása volt a csoportos tárlatokat is számba véve.
Folytatódik a vásárhelyi szakképzés mélyrepülése

Folytatódik a vásárhelyi szakképzés mélyrepülése

Tavaly a 37 indulóból egy, idén a 30 tanulóból szintén csak egy jutott túl a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjén. 
Feleslegesen stresszeltek a szülők

Feleslegesen stresszeltek a szülők

Hódmezővásárhelyen és az agglomerációban a félezer iskoláskorú óvodások szüleinek 35%-a gondolta úgy, hogy csemetéje még maradjon az óvodában.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.