KözéletÚj bölcsőde épült Mindszenten

2024. március 31., vasárnap
 
Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.

 

 

 

 


 

Zsótér Károly polgármester az átadón azt mondta, a város lakóinak régi álma vált valóra a bölcsőde megépítésével.

 

Az önkormányzat tíz éve tervezte, hogy egy minden igényt kielégítő bölcsőde kialakításával segítik azokat a szülőket, akik kisgyermekük születését követően vissza szeretnének térni munkahelyükre. A beruházásra 2020-ban a város 750 millió forintos uniós támogatást nyert el. Az építőipari árak emelkedése miatt ez azonban nem lett volna elegendő a fejlesztésre, amely végül a kormány további 230 millió forintos támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.

 

A kisgyermekek gondozását, felügyeletét, az épület működtetését tizennégyen fogják ellátni, ezzel ennyi új munkahely is létrejön a kisvárosban - közölte a polgármester.

 

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették föl. A kétszintes, a mintegy 760 négyzetméteres épületben az egyenként 12 férőhelyes csoportszobák és szociális helyiségek mellett kialakítottak egy konyhát is. Az épülethez játszóudvar kapcsolódik pancsolóval, párakapuval, játékokkal, a kerítésen kívül pedig parkolókat alakítottak ki. A bölcsőde energiaellátását részben napelemek biztosítják.

 

A projekt része volt az új bölcsőde szabályos működéséhez szükséges felszerelések, berendezések, készség és képességfejlesztő eszközök, játékok, valamint informatikai eszközök beszerzése is. Az épület kivitelezője a hódmezővásárhelyi székhelyű Építészmester Zrt. volt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.