SportU10-14 Kéttusa Országos Bajnokság Vásárhelyen

2016. október 3., hétfő
 
U10-14 Kéttusa Országos Bajnokság Vásárhelyen

Október elsején és másodikán az időjárás is kegyeibe fogadta a sportolókat. Kellemes meleg, napsütéses időben rendezhette meg a hódmezővásárhelyi Hód-Triatlon és Öttusa SE négyszáztíz gyermek részvételével a Kéttusa Egyéni és Csoportos Országos Bajnokságot, ahol a versenyzők utolsó lehetőségként gyűjthettek pontokat az október végi Elit Bajnokságra.

 

 


 

A bajnoki címek eldöntése mellett az is fontos cél volt, hogy versenyzési lehetőséghez jussanak az utánpótlás korú versenyzők. Az U10, U11, U12, U13 és U14-es korosztály versenyzői egyéniben és csapatban is összemérhették tudásukat, természetesen a fiúknál és a lányoknál is.

 

Az úszást a Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték. A futásnak nem is lehetett volna ideálisabb helyet találni, közvetlenül az uszoda melletti területen, ahol a rekortán pálya meghosszabbítása is elkészült nemrég.

A szombati napon az egyéni és csapatverseny lebonyolítására került sor. A közel 20 sportegyesület között a rendező Hód SE is nevezett be sportolót és mindkét napon dobogós eredményt is elértek.  Vasárnap az előző naphoz hasonlóan jól sikerült.  A kéttusa lány, fiú és mix váltóversenyeken összesen 164 váltó indult el, amelynek szintén voltak vásárhelyi dobogósai.

 

Hód SE eredmények:

 

Egyéni

 

U-11 Fiú

  1. helyezés: Szabó Kornél

13. helyezés:  Pál Dávid Kornél

31. helyezés: Debreczeni Albert Zoltán

 

U11 Váltó

3. helyezés: Pál Dávid Kornél - Szabó Kornél

 

Csapatverseny

 

3. helyezés  Tagjai: Szabó Kornél, Pál Dávid Kornél, Debreczeni Albert Zoltán

 

U12 Lány

19. helyezés:  Vajna Kitti Lilla

41. helyezés: Medve Nóra Lilla

 

U13 Lány

40. helyezés: Fodor Kira

 

U12 Lány mix váltó

 9. helyezés: Medve Nóra Lilla - Debreczeni Albert Zoltán

 

U13 Lány váltó

10. helyezés: Vajna Kitti Lilla - Fodor Kira

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tudta? A belvárosban ingyen is lehet…!

Tudta? A belvárosban ingyen is lehet…!

Szállodaszintű szolgáltatás várja a Hódi Pál utcai szabadidőparkba egy kis csevegésre megpihenőket, vagy a játszótérre érkező családokat. Képekkel!
11 gólos vereség

11 gólos vereség

Az NBI/B  Női Felnőtt Kézilabda Bajnokság negyedik fordulója sem alakult szerencsésen. A vásárhelyieknek a szezonban eddig csak egy győzelmük volt.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.