Sport11 gólos vereség

2016. október 3., hétfő
 
11 gólos vereség

Kecskemét vendége volt a HLKC szombaton este, amikor is az NBI/B Felnőtt Kézilabda csoportban találkozott a Bács Kiskun Megye székhely csapatával.

 

 

 

 

A  Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában masszív küzdelem tanúja volt a nézőközönség, amelynek végén 11 gólos győzelemmel a HUFBAU-AKKER Kecskeméti NKSE nyert.

 

Gaál Adrienn vezetőedző a HLKC hivatalos honlapján úgy nyilatkozott: “Nem felemelt kézzel érkeztünk Kecskemétre, bár a végeredmény akár ezt is sugallhatja. A második félidőben 6 gólos hátrányból sikerült egálra visszahozni a meccset, ebbe viszont elfáradt a csapat, utána már nem tudtuk tartani a lépést a hazaiakkal.”

 

Nyilatkozott Marosán György, a Kecskemét vezetőedzője: "Nagy meglepetés nem volt, ahogy azt vártuk, a szó jó értelmében kellemetlen ellenféllel álltunk szemben. Várható volt, hogy a második félidő elején nyílik majd az olló. Olyan is volt, hogy feleslegesen mutattuk meg a sansz lehetőségét, de utána megint kézben tartottuk a győzelmet, de nem féltem attól, hogy nem nyerünk."

 

Némi vigaszt jelenthet, hogy a HLKC Junior csapata 29-20 ra nyert.

A vásárhelyiek szezonban az első két forduló veresége után a Nyíradony csapatát hazai pályán egy ponttal sikerült legyőzni. Az NBI/B negyedik fordulója sem alakult szerencsésen. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Húsz éve elkötelezetten

Húsz éve elkötelezetten

20 éves fennállását ünnepli a hódmezővásárhelyi Hwarang-Do Sportegyesület. A jeles évfordulót decemberben ünnepi évzáróval koronázzák meg.
Inspiráló megújult környezet

Inspiráló megújult környezet

Felújították a Kohán György utcai művésztelepet és a Virág utcai alkotóházat, a beköltöző művészek a szombati avatóünnepségen vehették át a kulcsokat.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.