BulvárTudta? A belvárosban ingyen is lehet…!

2016. szeptember 30., péntek
 

Szállodaszintű szolgáltatás várja a Hódi Pál utcai szabadidőparkba egy kis csevegésre megpihenőket, vagy a játszótérre érkező családokat.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Bár már tavaly télre elkészült, csak idén adták át a Tornyai Városrehabilitációs program második ütemében 740 millió forintból a Hódi Pál utcai üres telken megépített mélygarázst, parkot, játszóteret. Ebbe a hatalmas összegbe belefért egy - nyugodtan nevezhető - ingyenes ’mosdókomplexum’ is, amelyről kevesen tudnak és diszkréten megbújik a bukszusbokrok mögött.

 

Az akadálymentesített feljáró után egy fűtött, esztétikus burkolatú 6 helyiséges szállodai szintű mosdóba érkezünk, amelyben nemcsak női-férfi, hanem lány-fiú WC is van, különálló mosdóhelyiségekkel, de egy takarítószertár és egy nagyméterű pelenkázó is van. (Ilyen egyébként a szomszédban lévő felújított Bessenyei Ferenc Művelődési Központban van, csak kisebb.)

 

Mint képeinken is látható a ragyogó tisztaságról közmunkás kezek gondoskodnak reggel 8 és 20 óra között. Ha kell, feltöltik a kiürült WC papír- és a kéztörlőpapír tartókat, kézmosókat.

Talán éppen itt lehet az oka: vagyis egy kis spórolás, hogy Hódmezővásárhely jó megítélését valóban erősítő komplexumról még a megnyitó körüli közleményhullám sem tett említést.

 

Körülbelül egy órán át tartó megfigyelés alapján nem is nagyon használják, igaz felirat sem utal arra, hogy ott WC lenne. Akikkel beszéltünk, mindannyian azt is nehezményezik, hogy nincs a parkban néhány kerékpártároló sem, pedig hely - éppen a mosdókomplexum környékén - bőven lenne. 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A szándékosság sem kizárt

A szándékosság sem kizárt

Szeptember 28-án két tűzeset adott munkát a hódmezővásárhelyi tűzoltóknak. A Püspök utcában családi ház, a Lévai utcában melléképület égett. Képekkel!
Műtárgyak a pusztában - euromilliókért

Műtárgyak a pusztában - euromilliókért

Székkutas és Kakasszék között  a kerékpárút pihenőjében végnapjait éli a nagy csinnadrattával felavatott kilátóval megspékelt játszótér néhány játéka. Képekkel!
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.