GazdaságTovábbra is ingyenes a tram-train

2022. június 1., szerda
 
Továbbra is ingyenes a tram-train

Úgy tűnik már nem sokáig ingyenes. A bérletek ára is kialakult. Ha a tervezett menetrendet már biztosan tartani lehet, akkor már jegyet kell váltani.

 

 

 

 

 

 

 

Május 31-e után is ingyenes a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train.

Mint azt a Vásárhelyi Hírekben írtuk, május végéig hosszabbították meg a lehetőséget műszaki problémák miatt. A vasútvillamos finanszírozási megállapodásáról ugyanakkor a közeljövőben kezdődhetnek meg az egyeztetések.

 

Beszámoltunk arról, hogy tavaly novemberben indult el a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train. A forgalomba álláskor a helyszínen volt Lázár János, a beruházás kormánybiztosa, és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

 

A miniszter akkor újságírók előtt elmondta: a  tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába.

 

(A visszajelzések alapján a vásárhelyi lakosok szerint csak a belvárosi részen kiépített villamoshoz nem könnyű eljutni a város többi részéről. Sokan vetik fel, hogy a Rapcsák András utca  – Szántó Kovács János utca – Jókai utca - Kutasi út - Nagyállomás útvonal lenne igazán hasznos a lakosok számára, azonban ez szinte biztos, hogy csak a fantáziálás szintjén marad, hiszen így is nagyon elszálltak a költségek).

 

 

Az elmúlt időszakban  a legtöbb problémát a szerelvények kígyózó mozgása és a vasúti pálya okozta, de több, szerencsére csak koccanásos baleset miatt is kiestek szerelvények a menetrendből.

Ahogy írtuk eredetileg tavasz elejéig tartott volna az „utasforgalmi próbának” is nevezett díjmentés időszak, majd ezt május utolsó napjáig meghosszabbították.

A vonatok lengéscsillapítójának cseréje lezajlott, a MÁV START pedig folyamatosan adja ki az engedélyeket a 100 kilométer/órás sebességre, azokat mostanra nyolc jármű közül hét már megkapta.

 

Korábban még arról sem született végleges megállapodás, hogy miként oszlanak meg a tram-train üzemeltetésének költségei és bevételei Szeged, valamint a járműveket működtető MÁV között.

 

A minisztérium közleménye szerint, már elkészült a finanszírozási megállapodás tervezete, melynek véglegesítéséről a közeljövőben kezdi meg az egyeztetéseket a tárca a szegedi önkormányzattal. 

 

Annyi már bizonyos, hogy a komplex szegedi tömegközlekedésre és a tram trainre érvényes bérlet 21 ezer 200 forintba kerül majd. Ennél kevesebbe kerül a két város közötti, vagy csak Algyőig utazás.

 

Sajtóértesülések szerint a MÁV illetéksei szerint továbbra is ingyenes a tram-train, a tervezett teljes menetrendi struktúra életbe léptetéséig. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A családfakutatás rejtelmeivel ismerkednek

A családfakutatás rejtelmeivel ismerkednek

Újra elindította a Vásárhelyi Levéltár az izgalmas, érdekes, interaktív és nem utolsó sorban sikerélményt magában rejtő programsorozatát.
Magas a vásárhelyi áldozatok száma

Magas a vásárhelyi áldozatok száma

A most nyilvánosságra került adatokból kiderült, hogy 2022 január végéig mennyien vesztették életüket koronavírusban Vásárhelyen és a környező településeken.
Gyerekruha vásárlás az infláció korában

Gyerekruha vásárlás az infláció korában

Hogyan spóroljunk az egyre növekvő árak közepette? A család kiskorú tagjai számára ruhát vásárolni minden szülő számára komoly kihívást jelent.
Vásárhelyi érmesek a Nemzetek Kupáján

Vásárhelyi érmesek a Nemzetek Kupáján

Május 21-én rendezték Hatvanban az ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját. Az idén huszadik alkalommal is 7 ország 35 klubjából érkeztek taekwondosok.

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.