KözéletTöbb száz vásárhelyi diák ismerkedett a Holokauszt történetével

2024. január 27., szombat
 
Több száz vásárhelyi diák ismerkedett a Holokauszt történetével

2023 áprilisára azonban már 240 ezerre tette számukat a hivatalos becslés. Ahogyan a szemtanúk távoznak, az utókor felelőssége egyre nagyobb lesz: történeteiket újra és újra el kell mesélnünk, hogy a borzalom ne ismétlődhessen meg soha többé.

 

 

 

 

Tematikus tárlatvezetésekkel emlékeztek a holokauszt áldozataira a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen

Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja, annak emlékére, hogy a Vörös Hadsereg katonái 1945-ben ezen a napon szabadították fel az auschwitzi haláltábort.

A héten több száz vásárhelyi diák vett részt azokon a tematikus múzeumi órákon, amelyeken a hódmezővásárhelyi zsinagógát, valamint a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet bemutatva ismerkedhettek meg a fiatalok a zsidó kultúrával és a nyolc évtizeddel ezelőtti vészkorszak történetével, fejet hajtva az áldozatok emléke előtt.

 

1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor. Ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A határozatban foglalt „emlékezés és tanítás kötelességének” tett eleget a hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely, amikor a héten több száz diákot fogadva mutatta be a hódmezővásárhelyi zsinagógát és a vidék első – 2004-ben létrehozott – állandó holokauszt tárlatát. A Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely, mivel a zsidó hitközség egykori iskolájában került kialakításra, elsősorban a gyermekáldozatokra fókuszál. A holokauszt mintegy hatmillió áldozata közül minden tizedik magyar volt, egynegyedük pedig gyermek, illetve 24 év alatti fiatal.

 

Almási Enikő, az intézmény munkatársának irányításával az elmúlt napokban a hódmezővásárhelyi köznevelési intézmények ‑ a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola ‑ diákjai közül mintegy kétszázan ismerkedhettek meg a zsidó kultúrával (többek között Radnóti Miklós és Kertész Imre irodalmi munkásságával feladatlapok segítségével) éppúgy, mint a nácik által elkövetetett tömeggyilkosságok tragikus történetével. A kisebbek megcsodálhatták a zsinagóga rózsaablakát, illetve zsidó dalok megtanulásával közeledhettek a judaizmus hagyományvilágához.
 

Olvassa el ezt is!

Hézső Ferenc hatalmas életművének kis részéből nyílt kiállítás

Hézső Ferenc hatalmas életművének kis részéből nyílt kiállítás

Zsúfolásig megtelt a Németh László könyvtár olvasóterme január 25-én délután a megnyitójához kapcsolódó másfél órás beszélgetésen.
A területfejlesztés nem pártpolitikai kérdés

A területfejlesztés nem pártpolitikai kérdés

Navracsics Tibor miniszter mások mellett Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel is találkozott. szeretné, hogy a vármegye prosperáló, a növekedés élén álló térséggé váljon.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.