KözéletTisztább a vásárhelyi ivóvíz

2015. november 19., csütörtök
 
Tisztább a vásárhelyi ivóvíz

Befejeződött a kétmilliárd forintos költségvetésű ivóvízminőség-javító program Hódmezővásárhelyen és két szomszédos községben, Székkutason és Mártélyon - közölte Mucsi László, a vásárhelyi önkormányzat városfejlesztési irodájának vezetője csütörtökön a projektzárón.

 

 

 


A Vásárhelyi Hírekben többször írtuk, a víz minőségének kifogásai Csongrád megye 70 településén 422 ezer embert érint. Ezek közé tartozik Hódmezővásárhely is.

A kormányzati tervek szerint az ivóvízminőség-javító program keretében néhány éven belül mindenhol megvalósulnak a szükséges víztisztító beruházások. Az előírt értékeknek 365 településen, nem felelt meg a vízminőség. Az eredeti EU-s elképzeléshez képest Magyarországon az ivóvízminőség-javító program jelentős csúszásban van.

 

A Hódmezővásárhely, Mártély, Székkutas lakosságát is érintette az ivóvízminőség-javítás szükségessége, hiszen a vizsgálatok szerint a három településen is magasabb a rendeletben meghatározott komponensek (arzén, ammónium) valamelyikének határértéke.

A három említett település, Hódmezővásárhely, Mártély, Székkutas 2010-ben Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulást létesítve az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretén belül benyújtott pályázatot, amely 2012. március 29-én támogatásban részesült. Az eddigi előkészítő munkálatok után 2012. december 10-én bejelentették, hogy megkezdődnek a vízminőség-javító fejlesztések, ám végül csak 2014 elején kezdődött el az érdemi munka.  

A fejlesztésre uniós és hazai forrásból 1,633 milliárd forint támogatást nyert el a három önkormányzat által létrehozott társulás, 398 millió forintot pedig a Belügyminisztérium önerőalapja biztosított.

A projektzárón elhangzott, a víz tisztításával, a meglévő hálózat korszerűsítésével hosszú távon garantálható az egészséges ivóvíz. A munkálatokat az Építészmester Zrt. által vezetett konzorcium végezte, amelynek tagja a Hydrofit Kft. és a Joma Kvent Kft. is. 
    

A beruházás során nyolc víztisztító mű épült, több helyen új kutakat is fúrtak. A legelavultabb technológiájú, azbesztcement csővezetékek egy részét is kicserélték, elvégezték a hálózat tisztítását, több helyütt új tűzcsapokat telepítettek. 
A tavaly februárban elkezdődött kivitelezési munkák befejeződését követően a próbaüzem során folyamatos mérésekkel ellenőrizték az ivóvíz minőségét - mondta Mucsi László.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Őszi túra gyalog, futva, kerékpáron

Őszi túra gyalog, futva, kerékpáron

Ismét indul az M&M Teljesítménytúra. Egy kis sportolás keretében élvezhetjük az őszi pompájában fénylő Tiszai hullám- és árteret. A túrák részleteivel!
Az EU világosan szeretne látni

Az EU világosan szeretne látni

A kérdés, vajon a képbe kerül a hódmezővásárhelyi közvilágítás pályázat is, abban a hónapok óta tartó nyomozásban, amelyet az EU csaláselleni irodája folytat.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.