SportA Kosársuli nem tudott nyerni Győrben

2025. október 5., vasárnap
 
A Kosársuli nem tudott nyerni Győrben

Október 3-án este a Győr vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 2. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

 

 

Saša Vejinović csapata már a meccs elején hátrányba került a házigazdával szemben, és végül 17 pontos vereséget szenvedett.

 

Mindkét együttes jó előjelekkel várhatta a péntek esti bajnokit, hiszen a Kosársuli jó második félidővel győzte le az első körben a Pénzügyőrt, míg a győriek hosszabbításban kaptak ki a bajnokság egyik esélyese, a Budafok otthonában.

 

A két csapat az előző szezonban kétszer találkozott és mindkétszer a hazai közönség örülhetett, tavaly májusban, a rájátszás végén viszont a Kosársuli győzni tudott a győri csarnokban.

 

Most nem volt reális esély erre, hiszen a Győr végig vezetett, és a sikert már az első másfél percben megalapozta: Kámán vezetésével 7-0-val kezdett Lógár Bence együttese, majd Góbi triplája után, a 3. perc elején Saša Vejinović időt is kért (10-2). Jól tette, hiszen Bősz hármasánál, az 5. percben közelebb jött a Kosársuli, ám ezt követően ismét ellépett a Győr és a negyed végéig tartani tudta a 6-7 pontos különbséget (24-18).

 

Bálint két triplája tartotta meccsben a Kosársulit a második negyed elején, majd a negyed közepén sikerült utolérni a hazaiakat – Bálint közelije után Bősz egyenlített (30-30, 15. perc). Lógár Bence időt kért, és ebből a győriek jöttek ki jobban, hiszen szorítottak a védekezésükön, elöl pedig eredményesek tudtak lenni: három percig nem talált a gyűrűbe a Kosársuli, 33-32-ről pedig 42-32-re húzott el a hazai csapat. A félidő vége is a Győré volt, 45-33-mal mentek pihenőre a felek.

 

Igyekezett rotálni a harmadik negyedben Saša Vejinović, ám Rostás nélkül nehéz volt felvenni a lépést a hazaiakkal – ugyan Kelemen triplája behozta tíz ponton belülre a csapatot (49-40, 23. perc), Góbi vezényletével előbb 15-tel ment el a Győr, majd a 26. perc végén a húszat súrolta a különbség.

 

65-50-ről indult az utolsó negyed, aminek az elején egy 7-0-s szériával villant fel az esély a Kosársuli előtt (68-59, 32. perc). Megvolt a lehetőség, hogy még közelebb zárkózzon a csapat, ám jött két eladott labda, majd a másfél perces gólcsendet a Győr törte meg. Innen már csak formalitás volt az utolsó öt perc, ahol többször is átlépte a húsz pontot a hazai előny. A végén Kelemen állította be egy hármassal a 88-71-es eredményt.

 

NB I/B Zöld csoport, 2. forduló:

GYKC UNI Győr-Vásárhelyi Kosársuli 88-71 (24-18, 21-15, 20-17, 23-21)

 

Győr: Tóth-Erdei 2, Zalka 3/3, Hágen 2, Kámán 15/6, Góbi 15/9
Cserék: Köcse 16/6, Bakon 14/6, Nagy 10/6, Baliga 9/3, van der Meer 2, Polónyi -, Sólyom –
Vezetőedző: Lógár Bence

Kosársuli: Bősz 16/3, Balogh 13/3, Kelemen 18/12, Bálint 14/6, Utasi 6
Cserék: Kruzslicz 4, Megyesi –
Vezetőedző: Saša Vejinović

 

Saša Vejinović: „Csak gratulálni tudok a Győrnek, a játék minden részében jobbak voltak ma este. Ezekbe a mérkőzésekbe sokkal bunyósabban kell beleállnunk az első másodperctől kezdve. Megyünk tovább.”

 

A fiatal és tehetséges U21-es csapat nagy hátrányt szedett össze az első félidőben, és egészen az utolsó negyedig futott a Győr után, ám jobban bírta az izgalmas hajrát és 58-55-re győzött. A meccs legeredményesebbje a 22 pontig jutó Szilágyi volt.

 

A Kosársuli legközelebb hazai pályán játszik, október 10-én, pénteken 18:30-tól az Eger látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Megnyílt az idei Őszi Tárlat

Megnyílt az idei Őszi Tárlat

Október 5-én délben nyílt meg a Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti seregszemléje, a 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat.
A tavalyi Őszi Tárlat fődíjasának önálló kiállítása

A tavalyi Őszi Tárlat fődíjasának önálló kiállítása

Művészete klasszikusan modern, illetve korszerűen klasszikus, köszönhetően a középkort idéző aprólékos technikának és az ebből eredő míves megformálásnak.
Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Thomas Dambo kortárs művésznek eddig 150 szobra van szerte a világban, a legújabb pedig Hódmezővásárhelyen, a Kása-erdőben.

 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 7. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kupa hétvége Vásárhelyen
Kupa hétvége Vásárhelyen Február második hétvégéjén a Fülöp Mihály Magyar Kupa soron következő fordulóját rendezték a vásárhelyi Vívócentrumban.
 
A Kosársuli nem tudta megszorítani az egyik bajnokesélyest
A Kosársuli nem tudta megszorítani az egyik bajnokesélyest Február 14-én este a Baja vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 17. fordulójában.
 
Elfogadták Hódmezővásárhely idei költségvetését
Elfogadták Hódmezővásárhely idei költségvetését A város működési bevételeiből fedezi működési kiadásait, az ingatlanértékesítésből származó összeget teljes egészében fejlesztésre fordítják.
 
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.