KözéletTalálja meg kutyáját okostelefonnal

2013. augusztus 29., csütörtök
 
Találja meg kutyáját okostelefonnal

Hódmezővásárhelyen hetente 4-5 kutyát talál a Városellátó Kht., a városban működő Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és a Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület szintén heti átlag 5-5 kutyát vesz gondjaiba.

 

 

Képünkön kobór kutya egy hódmezővásárhelyi parkban


 

Ez a számadat megfelel az országos átlagnak. Az elveszett, elkóborolt négylábúak gyorsabb megtalálására most egy új lehetőséget vezettek be. A Vigyél Haza Alapítvány és a Telenor, a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával okostelefonra elkészítették a „Vigyél Haza” elnevezésű kutyakereső rendszert, amely az ebtulajdonosoknak és más lelkes állatbarátoknak nyújt segítséget, emellett az állatmenhelyek és a civil állatmentők munkáját is támogatja.

Hazánk élen jár a kedvtelésből tartott állatok számát tekintve, az állatszeretők között a kutyatartók vannak a legtöbben. Az országban élő közel kétmillió kutya közül körülbelül százezer az utcán, tíz, tizenkétezer kutya pedig állatmenhelyeken, vagy ebrendészeti telepeken található – fogalmazott Pallós László.

 

Az Országos Állatvédelmi Főfelügyelő felhívta a figyelmet arra, hogy a kóbor kutyák nagy száma nem csupán állatvédelmi, de közegészségügyi problémát is jelent, a megoldás legfontosabb pillérei az egyedi azonosíthatóság és a populációszabályozás. Mint mondta, az elmúlt években számos olyan kormányzati lépés született (például az ebek kötelező egyedi jelölése, a rendszeres ebösszeírás), melyek az ebrendészeti helyzet javítását, a felelős állattartás természetessé válását segítik. Az elveszett, elhagyott, vagy árva állatok érdekében közel félszáz állatmenhely és állatvédő szervezet dolgozik, de a feladat nagysága indokolja tevékenységük segítését. Ezért is támogatja a vidékfejlesztési tárca a most bemutatott mobiltelefonos kutyakereső alkalmazást, amely elterjedésével egy speciális állatadatbázis is segíti majd az állatvédelem munkáját – mondta el Pallós László.

A rendszert kidolgozó Telenor kommunikációs igazgatója tájékoztatója szerint a Vigyél Haza okostelefon alkalmazás három fő funkció köré épül. Az ebtulajdonosok rögzíthetik saját kutyáik adatait, fotóját, lakhelyét. Az így létrejött adatlap szükség esetén egy kattintással közzétehető a legnépszerűbb közösségi portálokon illetve a rendszer azonnali értesítést küld az applikáción keresztül a kutya elvesztésének 2 kilométeres körzetében valamennyi felhasználónak. A másik hasznos felhasználási terület a kóborkutya-bejelentés funkció, amely segítségével a felhasználók egyszerűen és gyorsan bejelenthetik az utcán látott kóbor-állatokat. Az állatbarát feltöltheti a gazdátlan eb fényképét, küllemére, viselkedésére vonatkozó adatokat adhat meg, a rendszer pedig rögzíti a bejelentés GPS koordinátáit. Az információk segítséget nyújtanak az elszökött kedvencüket kereső tulajdonosok, valamint a rendszerhez csatlakozott állatmenhelyek számára is. A harmadik fontos funkció az örökbefogadás menü, ami a leendő gazdikat segíti a választásban.

Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány alapítója, az alkalmazás ötletgazdája napi munkája során tapasztalja, hogy az elkóborolt állatok ép állapotban való megtalálásában és sikeres hazajuttatásában döntő fontosságú a gyorsaság. Ezért örömmel fogadta a telekommunikációs cég segítségét és a mobilalkalmazás megvalósulását.

A Vigyél Haza mobiltelefonos alkalmazás a kóborló, elveszett állatok megtalálása érdekében kihasználja az okostelefonok kínálta lehetőségeket, egyúttal egy új, az interaktív technikákkal élő fiatal generáció elérhető és motiválható a felelős állattartás érdekében.


Az alkalmazás a letölthető ITT!

 

Olvassa el Hódmezővásárhely és környékéről írt riportunkat:

 

Kutyavilág - Dokumentumriport

 
 
Forrás: VM sajtó
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.