SportSziasztok! Sokat nyertünk!

2013. június 10., hétfő
 
Sziasztok! Sokat nyertünk!

Sikerélményekkel zárult a Hód Úszó SE sportolói számára az idei hagyományos szentesi Óvodától az Olimpiáig elnevezésű nemzetközi úszóverseny.

 

 

 


 

Mint az a nevéből is sejthető az 5-6 évesek és a huszas éveiben járó úszók közötti összes korosztály részt vett az idén már 17. alkalommal a Széchenyi Ligeti Strandfürdőben megrendezett kétnapos versenyen. A két nap alatt 40 versenyszámban korcsoportonként lehetett benevezni.

A hódmezővásárhelyi Hód Úszó SE nagyrészt szülőkkel együtt Szentesre utazott résztvevőit a kellemetlen időjárás sem zavarta, jókedvűen és tettre készen álltak rajtkőre, aminek meg is lett az eredménye.

A csapat 38 arany, 27 ezüst és 20 bronzérmet megszerezve az éremtáblázat élén végzett.

A Hód Úszó SE a 84 érem mellé még a korosztálya legjobb versenyzőjének járó 7 egyéni kupát is bezsebelt.

 

A pontversenyben a Hód Úszó SE a második lett, jóllehet az első helyezett házigazda, a Szentes Városi Úszó Club éppen 10 érmes helyezéssel kevesebbet ért el, azonban náluk több volt a 4- 8. helyen végzettek száma.

 

 

A Hód Úszó SE  szakképzett oktatói 2013. június 17-től egész nyáron tartanak kezdő, középhaladó és haladó tanfolyamokat. A tanfolyamok célja a biztos úszástudás megszerzése, valamint egyesületünk utánpótlás bázisának a növelése.

 

A tanfolyam részleteit olvassa el ITT!

 

 

Olvassa el ezt is!

Ez megint jól sikerült!

Ez megint jól sikerült!

Reggel kilenc órától néhány, sokak által nagyon kedvelt programot ismét megrendeztek, mint például a kutyaszépségversenyt, és az Újvárosi Nap délelőtti gyerekműsorai is elmaradhatatlanok. Képekkel!
Szeptembertől évente egyszer ingyen mehetnek színházba a diákok

Szeptembertől évente egyszer ingyen mehetnek színházba a diákok

Az iskola segítségével és közreműködésével újfajta élményekben részesülhetnek a tanulók, a közös program pedig elősegítheti a csapatszellem kialakulását.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.