Kultúra, oktatásSzabó (Nikolin) Évára emlékezünk

2021. június 12., szombat
 
Szabó (Nikolin) Évára emlékezünk

Fának születtem. Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? Azt kell megtanulni.
Nem szabad, csak fölfelé hullni.

 

 

 

 

 

 

1932. június 13-án született. 1951-ben tett érettségi vizsgát a vásárhelyi tanítóképzőben, az egykori Református Leánygimnáziumban. 1955-ben kiváló eredménnyel végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

Egyetemi tanulmányai után magyar nyelv és irodalmat kezdett el tanítani egykori - az akkorra ismét leánygimnáziummá váló – iskolájában. Tanári pályáját derékba törte az 56-os forradalom. Október 25-én este Felletár Bélával együtt az egész leánygimnáziumi fiatalság kivonult a Kossuth szoborhoz, ahol néma tiszteletadás mellett koszorút helyeztek el. Október 31-én tagja lett a helyi pedagógusok forradalmi bizottságának cikkeket írt a nemzeti újságba, részt vett a diákság felfegyverzésében és jelen volt a december 10-i János téri tüntetésen is. 1957 márciusában diákjai előtt tartóztatták le. Egy hetet töltött vizsgálati fogságban, ahol megpróbálták megtörni és beszervezni. Akkor még fel nem fogott bátorsággal vágta ki magát, utasítva el az együttműködést. A tanév végén elbocsátották állásából. Még ebben az évben férjhez ment Szabó Iván szobrászművészhez és Pestre költözött. 

 

Szabó (Nikolin) Éva 1965 óta volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, dramaturgja. Évtizedekig készített gyermekműsorokat, egyebek között a Nyitnikék, a Diákfélóra és az Iskolarádió adása fűződik a nevéhez. Évekig munkatársa volt a Vendég a háznál műsorának. Nyugdíjas éveiben a Petőfi rádió éjszakai műsorait szerkesztette és vezette. Több könyve és lemeze jelent meg, ezek egyike a több mint negyven év verseit tartalmazó Szög és kereszt. 1995-ben Aranytollal tüntették ki..

 

Mindenki ismerte a hangját ebben az országban és ha meghallotta, tudta, ha majd a műsora végén elzárja a rádiót kicsit könnyebb lesz majd tovább élnie. Mert mindig tudta úgy fordítani a szót, hogy a feloldás, a harmónia az öröm felé menjen, az élet felé, afelé, ahogy érdemes. Nem hallgatott sem intésre, sem aggodalmakra, nem adta fel szokásait, szenvedélyeit, egy volt velük. Minek éljek nélkülük - mondta. Csak a saját törvényei szerint akart élni, persze neki voltak saját törvényei. Így aztán meg tudta őrizni egyszerűségét, különállását is.

 

B. Szabó Zoltán, ennek a hírportálnak a főszerkesztője 1978 és 1991 között dolgozott együtt Szabó Évával a Magyar Rádióban:

„Aki nem ismerte, úgy érezte, mintha nem akarna senkit sem túlságosan közel engedni magához. Talán ehhez az érzéshez joviális nyugalma is hozzájárulhatott. Én is cigarettáztam akkoriban, de az felülmúlhatatlan volt, ahogy Éva örökké füstfelhőbe burkolózva végigvonult a rádió folyosóin. Kevesen tudják, hogy nemcsak szerkesztőként, hanem dramaturgként is sokat dolgozott az Ifjúsági Főosztályon. A legendás Nyitnikéken kívül számtalan műsora volt, sokat, leginkább az Iskolarádiót készítettük együtt. Közösen kaptunk Nívó-díjat, nem is egyszer. Rekedtes hangja unikum volt. „Szólj ám, ha valamit nem úgy hallasz…!” dörmögte mindig a stúdióba belépve.

Évekkel később amikor mondtam neki hogy Vásárhelyre költöztem, Éva meglepődött: „Na ne mondd! Ez nagyszerű! Tudod, hogy ott születtem?”    

 

Hódmezővásárhely szülötte, Szabó Éva 2001. október 29-én, 69 éves korában autóbalesetben hunyt el. Most lenne 89 éves.


Szabó Éva: Indulás előtt

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy ,,megérte"
egy ,,hinni kell"
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja 

 

Emlékét Hódmezővásárhelyen dombormű őrzi a Németh László Városi Könyvtár homlokzatán. A jeles rádióriporter és költő emlék-domborműve, Kenéz Ernő vásárhelyi operaénekes özvegye, Kenéz Heka Etelka adományából valósult meg.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hivatalos tanévi menetrend 2021-2022

Hivatalos tanévi menetrend 2021-2022

A hamarosan ismét megtelnek az iskolapadok, érdemes megnézni, hogyan alakul a 2021 szeptembertől kezdődő tanév. Fontos dátumok!
Ó!divat - Öltözködés a 20. században

Ó!divat - Öltözködés a 20. században

A kiállításon az érdeklődők megismerhetik, miként változott a divat az elmúlt száz esztendőben, és ez hogyan jelent meg a mindennapi viseletben.
A szúnyogcsípés veszélyei emberre, állatra

A szúnyogcsípés veszélyei emberre, állatra

A június 7-vel kezdődő héten az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Csongrád-Csanád megyében egyelőre csak a vízközeli területen és az agglomerációban végez légi szúnyogírtást.
Három az egyben

Három az egyben

Ismét nagy átalakításon mennek át Hódmezővásárhely kulturális intézményei. Ősztől egy nagy költségvetési szerv jön létre. Létszámleépítésről nincs információ.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.