Kultúra, oktatásRégészeti előadássorozat a Tornyaiban

2019. november 28., csütörtök
 
Régészeti előadássorozat a Tornyaiban

Európában is egyedülálló őskori települést tártak fel Gorzsán  Dr. Horváth Ferenc vezetésével 1978-tól kezdődően, melynek eredményeit, a Móra Ferenc Múzeum nyugalmazott régésze ismertette a vásárhelyi Tornyai-múzeumban szerdán este összegyűlt hallgatóságnak a Korok, kultúrák, lelőhelyek régészeti sorozat téli nyitóelőadásán.

 

 

 

 


 

Hódmezővásárhely környékének egyik legjelentősebb őskori települése az egykori Antalics tó, Kéró és Köldök erek által közrefogott természetes magaslaton létesült a Kr. e. 5. évezred első felében. A tell (az arab eredetű régészeti kifejezés magaslatot jelent) telepen végzett korábbi ásatások nyitott kérdéseire választ keresve kezdték meg 1978-ban Horváth Ferenc vezetésével a gorzsai domb tervszerű, rétegtani szinteket követő „lefejtését”, melynek egyik első és legjelentősebb eredményeként egy tűzvésznek köszönhetően teljes egészében konzerválódott hatszobás házat tártak fel.

 

 A szerdai előadáson számos érdekességet is megosztott az ásatást vezető régész a vásárhelyi közgyűjtemény estjén résztvevőkkel: e közel hétezer éves házak nyeregtetősek voltak és a tartóoszlopok alapjának mélysége akár több szintes kialakításra is utalhatnak. A régészek rájöttek, hogy a házak padlója azért volt oly vastag, mert évről évre, vagy alkalmanként újabb és újabb sárréteget húztak rájuk.

 

– Majd’ minden épület építésének kezdetét egy áldozati gödör jelezte, amelyekben bika- és kecskefejek mellett, volt ahol emberi koponyát is feltártak – osztott meg horrorisztikus részleteket is az újkőkori gorzsai ember kultikus világáról Horváth Ferenc. Az egyik épületben egy különleges talpgerendás szövősarkot is megfigyeltek, és az egyik sírban egy réz karperechez tapadva találták meg Európa máig egyetlen, ilyen korú szövetfoszlányát. A település jelentőségét jelzik a falut körülvevő többszörös sáncárkok, melynek készítőinek „élelmiszerraktára” is napvilágra került: az egyik gödörben rengeteg kagylóhéjat találtak a régészek.

 

A gorzsai feltárások közel két évtizede alatt régészek generációi „nőttek fel” Hódmezővásárhely határában és sokan váltak részeseivé a nem mindennapi feltárásnak. Az ásatás során több, mint egymillió kerámia-töredék került elő – nem véletlenül nevezi Horváth Ferenc az újkőkor korának műanyagjának az agyagtárgyakat –, valamint pattintott, csiszolt kőeszközök, szerszámkövek, réztárgyak, gyöngyök stb. alkotják e páratlanul gazdag leletanyagot, melynek részletes feldolgozása jelenleg is folyamatban van.

 

A Korok, kultúrák, lelőhelyek régészeti előadássorozat következő estjén, december 11-én Haraszti László a szarmaták dél-alföldi aranykorát mutatja be aranyági temetőjük feltárása tükrében.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Ez a fenyőfa is rekordközeli

Ez a fenyőfa is rekordközeli

Az idei dús lombozatú, szép  – méretében a tavalyelőtti rekordnagyságú fát megközelítő - fenyőfa a közeli Ady Endre utca egyik kertjében nőtt nagyra.
Varázslatos Szegedi Advent

Varázslatos Szegedi Advent

November 29-én az adventi fények ünnepélyes felkapcsolásával és a tűzzsonglőrök produkciójával veszi kezdetét a Szegedi Karácsonyi Hetek.
Sürgetik a kórházadósságok rendezését

Sürgetik a kórházadósságok rendezését

Levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A CSME Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézményében is meghaladja az egymilliárdot a kifizetetlen számlák értéke.

Időszerű lenne az egyeztetés

Időszerű lenne az egyeztetés

Folyamatosan akadályba ütközik a város és a kórház közötti egyeztetés, késik a milliárdos fejlesztés, közben indul a katonai középiskola kialakítása, bővül a Helyőrség. 
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!