BulvárEz a fenyőfa is rekordközeli

2019. november 28., csütörtök
 
Ez a fenyőfa is rekordközeli

Idén a hódmezővásárhelyi sétálóutcában az eddig az Ady Endre utca 29. számú ház kertjében álló fenyőfát öltöztetik ünnepi díszbe.

 

 

 

 

 

 


2017-ben a BFMK előtt állították fel a város– egyes becslések szerint az eddigi legnagyobb -  karácsonyfáját. A Kisfaludy utcában az egyik családi ház kertjéből került az ünneplő város főutcájára. Tavaly viszont a város határán túlról, de közigazgatási területéről, Szikáncsról érkezett a Kossuth térre.

Az idei dús lombozatú, szép  – méretében a tavalyelőtti rekordnagyságú fát megközelítő - fenyőfa a közeli Ady Endre utca egyik kertjében nőtt nagyra.

 

Minden évben van arra lehetőség, hogy vásárhelyi polgárok felajánlhatják a közösségnek azokat a fáikat, amelyeket eddig otthon szeretettel gondoztak, de mára kinőtték a helyet.

 

Hódmezővásárhely főkertésze ezúttal Bachmann József és felesége, Bachmanné Újszászi Mária felajánlását fogadta el. A gyökeres fát 1996-tól három alkalommal díszítették fel a lakásban, majd elültették az udvaron.

 

A gyönyörű fát lányuk, fiuk és 10 éves Gréti unokájuk is mindig nagy örömmel csodálta meg. Marika korábban a kollégánk volt, 22 évig dolgozott a könyvelésen. A férje, József a Rónából idén ment nyugdíjba.

 

Több kisebb fenyő is díszíti majd intézményeket: a BFMK-t, a Gyermekkarácsonyt a Fekete Sasban, a Lakóparkot és a Városháza auláját. Ezek felajánlói Bodó-Sipos Sandra, valamint Szűcs Tamás.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sürgetik a kórházadósságok rendezését

Sürgetik a kórházadósságok rendezését

Levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A CSME Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézményében is meghaladja az egymilliárdot a kifizetetlen számlák értéke.

Időszerű lenne az egyeztetés

Időszerű lenne az egyeztetés

Folyamatosan akadályba ütközik a város és a kórház közötti egyeztetés, késik a milliárdos fejlesztés, közben indul a katonai középiskola kialakítása, bővül a Helyőrség. 
Máté Taekwondo sikerek az idei Országos Bajnokságon

Máté Taekwondo sikerek az idei Országos Bajnokságon

A Máté Taekwondo & Hapkido KHSE mint minden évben, idén is több kategóriában indított versenyzőt az OB-n, impozáns eredményekkel.
A szülő, vagy az óvónő szava már kevés lesz

A szülő, vagy az óvónő szava már kevés lesz

Rohamra készülhet a Szék utcai Szakszolgálat. Kormányrendelet jelent meg arról, hogyan, és ki döntheti el, hogy felmenthető-e egy 6 éves gyermek a beiskolázási kötelezettség alól. 
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.