Kultúra, oktatásPedagógusok egyről a kettőre

2013. december 14., szombat
 
Pedagógusok egyről a kettőre

Az Oktatási Hivatal honlapján elérhetővé tették a tanfelügyeleti és a pedagógusminősítési rendszerrel összefüggő dokumentumokat.

 

 


 

A jövőben a szakértők – akik maguk is a gyakorló pedagógusuk közül kerülnek majd ki, és öt munkanapból egyet szánnak a felügyeleti munkára – a pedagógusokat többek között módszertani felkészültségük, a tanulókkal való bánásmódjuk, a tanulásszervezési képességeik, szakmai együttműködésük és felelősségvállalásuk alapján értékelik majd. Az intézmények vezetőit elsősorban az operatív irányítás hatékonysága alapján minősítik.


A szakértők képzéseinek akkreditálása már megtörtént decemberben, következő lépésként az őket felkészítő trénereket tanítják majd ki, tavasszal pedig megindul az első ezer fő képzése.

 

A pedagógusminősítési rendszer elindulására már 2014-ben számítani lehet. Ez alapján a pedagógusi életpályát választóknak először két évet el kell majd tölteniük gyakornokként, ezután kerülhetnek a Pedagógus I. kategóriába a szükséges minősítési eljárás teljesítésével. Ezután következik a Pedagógus II. leghamarabb 6, legkésőbb 9 év múlva, majd újabb 6 év elteltével lehetőség lesz a mesterpedagógussá, illetve kutatótanárrá válásra. Aki a minősítésen egyszer elbukik, két év után újra próbálkozhat, ha viszont ekkor sem sikerül megszereznie a független szakmai testület jóváhagyását, nem dolgozhat tovább pedagógusként. Ez persze a mesterpedagógusi és kutatótanári posztokra nem vonatkozik, ezek nem kötelezőek, viszont elnyerésükért fizetni is kell majd, a minimálbér 70 százalékát. A 163 oldalas dokumentumban többek között részletesen kifejtik, minősítő vizsgára évente csak a minősítési keretszám szerint, a munkáltató véleményének kikérése után mehet a pedagógus.


A pedagógusokat több szempont alapján minősítik majd, többek között módszertani felkészültségük és tárgyi tudásuk, a tanulástámogatás hatékonysága, a gyerekekkel való bánásmód, problémamegoldó képességük és szakmai felelősségvállalásuk alapján. A szempontok egyébként nagyjából egybevágnak a tanfelügyeleti rendszerben figyelembe vettekkel.

 
 
Forrás: OH
VH
 

Olvassa el ezt is!

A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

A hír hallatán sok szülő hangot adott annak, hogy felnőtt emberekkel telnek meg az általános iskolák folyosói, tantermei, ami nem biztos hogy jó ötlet.
Záróakkordként tanári hangverseny

Záróakkordként tanári hangverseny

Közel teltházas Jubileumi Tanári Hangversennyel zárult a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 60. évfordulójára összeállított egész heti programsorozat.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.