KözéletPark, játszótér, fűthető padokkal

2015. március 13., péntek
 

Az alapozás előkészületei során elkezdték a park feletti mélygarázs lejáratának földmunkáit Hódmezővásárhely belvárosában, a Hódi Pál utca évek óta foghíjas telkén.

 

 

 

 

A február elején megkezdett építkezéseket, február 11-én délelőtt egy alapkőletétellel és egy időkapszula elhelyezésével szentesítették.
A Tornyai Városrehabilitációs program második ütemében folytatódik a belváros megújulása. 740 millió forintból - 100%-os uniós támogatásból -  beépül az eddig parkolóként használt Hódi Pál utcai telek, ahol különleges, naprendszert idéző játszótér és pihenőpark várja majd a kikapcsolódásra vágyó családokat. A park alatt pedig 36-38 férőhelyes mélygarázs lesz, amely lifttel is megközelítető.

 

A terveket a Puhl és Dajka Építész iroda készítette, a kivitelező az Építészmester Kft. A tervleírás szerint a mélygarázs kijáratát a lehető legegyszerűbb módón oldják meg: a szükséges üveglift mellett egy fedett-nyitott lépcső érkezik fel a park központi részén. A lépcső felett végighúzódó tető a magnólia-kert felé pergolában folytatódik. A mélygarázs bevilágítására a tetőkertben elhelyezett bevilágítókat alkalmaznak, melyek csiszolt kristályszerű megjelenése esztétikai élményt nyújt. Éjszaka a belső fény kiszüremlése révén ezek a kristályok világítanak, párhuzamot teremtve a Zrínyi utcai világitó üvegtestekkel és a Dr Rapcsák Andras utcai világító padokkal.

A park növénytelepítési tervei szerint, jó lehetőséget kínál egy „mediterrán” jellegű kert kialakítására benapozottsága és védettsége által. Ennek megfelelően a „Magnolia kert” kialakítását javasolják, örökzöld és lombhullató fajok felhasználásával (Magnolia grandiflora, Magnolia stellata, stb.).

A „rosanium”, a „levendulás” az „illatkert" ugyanezt a hangulatot idézi az örökzöld formanövényekkel, díszcserjékkel.
A földalatti parkoló nem teszi lehetővé a mély gyökerezést, ezért a födém feletti részen a telepíthető fák mérete korlátozott, itt jellemzően „koronaalakított” vagy kis lombkoronájú fák telepítését tervezik.


A tűzfalak növényzettel befuttatva vagy „zöld falként” kialakítva biológiai és esztétikai részei lesznek a kertnek. Erre a megoldásra sok példa van már.

A terv egyik legfontosabb eleme a játszótér, amelyet a legvédettebb, Rapcsák András utcához közeli részén helyezik el. Kialakításánál a szokásostól eltérő, újszerő tartalmi elemeket és játszószereket javasolnak.

A gyermeki fantáziát mindig megmozgató „égi” jelek adta a gondolatot, hogy a nyomasztóan magas
háttér tűzfalak találkozásánál a „galaxist” idéző mászó-játszófal kerülne elhelyezésre. Színes pontfényeket tereznek, amelyek vidám hangulati elemei a „csillagkertnek”. E gondolat jegyében javasolják csillagképek elhelyezését a burkolatba süllyesztett „lépő” – „ugrálóköveken” és ülőpadokon.

A szülők és gyerekek kellemes ottlétét szolgálja hővös időszakokban a padok napelemes - szolár-
energiával történı főtési lehetősége.

A tervezet azt is megjegyzi, hogy a játszótér kis mérete és a közelben lévő hivatalok, intézmények irodáinak közelsége miatt zajos, kamaszgyerekeket vonzó játszószerek helyett csak kisebb gyermekek számára választanak az úgynevezett Hags típusú játszószerekből. Ezek ütésgátló színes öntöttgumi burkolatban vannak. A parkban önálló férfi-női és gyermek wc-mosdót is kialakítanak. A tervezet szerint a közparki funkciót betöltı díszkertet és játszókertet zárható kerítéssel látják el.

Galériánkban a park megvalósításra váró látványterveit nézheti meg!

 

A telek történetével kapcsolatos cikkünk ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Próbáld ki magad!

Próbáld ki magad!

Közel 150 diák a három vásárhelyi szakképző iskola által szervezett ’Próbáld ki magad!’ című játékos szakmaismereti vetélkedőjén vett részt. Képekkel és eredményekkel!!
Hódmezővásárhelyről megvilágítva

Hódmezővásárhelyről megvilágítva

A hódmezővásárhelyi beruházás nemcsak a LED-es lámpák próbája volt, hanem a miniszterelnök veje cégének ez adta meg az alapot,  hogy taroljon a közvilágítási piacon.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.