Kultúra, oktatásÖtvenhat emlékezete az Emlékpontban

2013. október 20., vasárnap
 
Ötvenhat emlékezete az Emlékpontban

Hétfőn kezdődik az Emlékpont őszi rendezvénysorozata, a Nemzeti Emlékezet Hete. Az ötvenhatos forradalom emlékezetének szentelt két hétben rendhagyó tanórákon, tárlatvezetéseken, előadásokon és beszélgetéseken idézik meg a világ legnagyobb szovjetellenes felkelését.

 

 

 

 

Elek András a Tornyai János Múzeum sajtóreferense a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Nemzeti Emlékezet Hete célja, hogy a még köztünk élő ötvenhatosok és a megtorlás áldozatai beszámolhassanak a mögöttünk hagyott évtizedekről, napjaink nemzedéke pedig szembesülhessen a közelmúlttal. A szervezők fontosnak tartják, hogy rendhagyó történelemórák, tárlatvezetések, előadások és visszaemlékezések által a mostani fiatalok jobban megismerjék a 20. század második felének történelmét.

 

A programsorozat október 21-én általános és középiskolás diákoknak meghirdetett versmondó versennyel veszi kezdetét. Az idén is lesznek rendhagyó tanórák, amelyeken egy-egy a történelemkönyvekben kevéssé részletezett témát ismerhetnek meg a hódmezővásárhelyi diákok. Kiss Gábor Ferenc történész a szegedi szikra azaz a MEFESZ megalakulásának gyújtóhatását mutatja be, Mihály Árpád szobrászművész, aki az 1956-os forradalom idején a legendás Pongrácz testvérekkel együtt harcolt a Corvin-közben, a szabadságharc legforróbb katlanjának eseményeit eleveníti fel.

 

Október 23-án az Emlékpont kiállítása díjtalanul lesz látogatható, a városi megemlékezést követetően a közgyűjtemény történészei tárlatvezetést tartanak a forradalom fellángolásáról, politikai, harci eseményeiről és eltiprásáról.

 

Az idei évben is folytatódik az Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem közös történelmi szabadegyeteme; a SZE-EM őszi szemeszterének nyitóelőadásán a magyar ügyről a világ figyelmét elterelő szuezi válságról tart előadást Ferwagner Péter Ákos egyetemi docens. Pénteken este Vásárhely kulturális életének legendás alakját, a 110 évvel ezelőtt született és 1956-ban egy verse miatt bebörtönzött Galyasi Miklóst idézi meg két egykori "tanítványa", Szenti Tibor és Vincze Ferenc.

 

Az első nagy világégést követő vészterhes korba, az 1919. évi első bolsevik diktatúra és a román megszállás időszakába vezeti olvasóit William Gallen azaz Gál Vilmos történész, akinek Antantmisszió című regényét Árva László iskolaigazgató mutatja be október 29-én. A második világháború hadtörténete iránt érdeklődők Horthy István repülőbalesetének legújabb vizsgálati eredményét, valamint a brit hadseregben szolgáló lengyel pilóták és a Szentes közelében nemrégiben feltárt repülőgép történetét ismerhetik meg október utolsó szerdáján. Magó Károly zászlóssal, roncskutatóval és Oláh András Pál történésszel Vincze Gábor, az Emlékpont történésze beszélget a Roncsok "örök" álmáról.

 

A Nemzetei Emlékezet Hete ötvenhat hősei előtti főhajtással ér véget november 4-én, amikor is felhangzik Gyulai József, Hódmezővásárhely díszpolgárának az 57 évvel ezelőtti tragikus napon komponált gyászindulója.

 

Programok:

 

OKTÓBER 21. HÉTFŐ

 

14.00

Vérrel írt szabadság

Versmondó verseny az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemiségének jegyében.

 

OKTÓBER 22. KEDD

 

10.00

Ahol a forradalom szikrája fellobbant…

Rendhagyó történelemóra a szegedi MEFESZ megalakulásának történetéről, a forradalom kitörésének körülményeiről, a diákság forradalmi szerepéről.

Tartja: Kiss Gábor Ferenc történész

 

OKTÓBER 23. SZERDA

 

11.30

A szabadság napja

Tárlatvezetés az Emlékpont állandó kiállításán bemutatva az 1956-os forradalom ellángolását, politikai, harci eseményeit és eltiprását.

Nemzeti ünnepünkön az Emlékpont díjtalanul látogatható!

 

OKTÓBER 24. CSÜTÖRTÖK

 

10.00

Győzelem a vereségben

Mihály Árpád szobrászművész, volt Corvin közi harcos eleveníti fel diákok előtt a  szabadságharc legforróbb katlanjának, a Pesti srácok hőstetteinek színhelyének eseményeit.

 

17.00

Ami elterelte a világ figyelmét

A SZE-EM őszi szemeszterének nyitóelőadása az ötvenhatos forradalom nemzetközi  megítélésében kulcsszerepet játszó szuezi válságot mutatja be.

Meghívott előadó: Dr. Ferwagner Péter Ákos történész

 

OKTÓBER 25. PÉNTEK

 

17.00

Az utolsó vásárhelyi polihisztor

Emlékezés a 110 évvel ezelőtt született Galyasi Miklós költőre, íróra, múzeumigazgatóra, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok egyik megálmodójára, 1956 meghurcoltjára.

Idézők: Szenti Tibor író, néprajzkutató és Dr. Vincze Ferenc író, műfordító.

Házigazda: Mészáros Tamás, az Emlékpont történésze

Közreműködik: Rakonczai Kitti, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója

 

OKTÓBER 29. KEDD

 

17.00

Antantmisszió

William Gallen regénye az 1919-es román megszállás alatt játszódó szerelmi történet a nagyhatalmak politikai játszmáinak és a diplomácia titkos útvesztőinek világában.

A kötetet bemutatja: Árva László iskolaigazgató

Meghívott vendég: Gál Vilmos történész, a kötet szerzője

 

OKTÓBER 30. SZERDA

 

17.00

Roncsok “örök“ álma?

Beszélgetés Magó Károly roncskutatóval és Oláh András Pál történésszel Horthy István repülőbalesetének vizsgálatáról, a második világháború lengyel pilótáiról és a Szentes közelében nemrég feltárt repülőgépről.

A beszélgetést vezeti: Vincze Gábor, az Emlékpont történésze

 

NOVEMBER 4. HÉTFŐ

 

11.00

Lánctalppal tiport remény

Koszorúzás és emlékezés '56 hőseire a szovjet csapatok bevonulásának, a forradalom leverésének évfordulóján.

Közreműködik: A Magyar Honvédség 5. Bocskai István

Lövészdandár Zenekara

Helyszín: Nagy Imre sétány

 

Olvassa el ezt is!

31 jogszabály módosul jövőre

31 jogszabály módosul jövőre

Címszavak: a vállalkozói üzleti környezet javítása, a gazdaság további fehérítése, a családi adózás kiszélesítése. Egy kis előzetes a téma iránt érdeklődőknek.
A fiatalok szerint itthon nem lehet tisztességesen meggazdagodni

A fiatalok szerint itthon nem lehet tisztességesen meggazdagodni

Egy felmérés szerint a magyar középiskolások közel 60 százaléka úgy gondolja, hogy hazánkban nem lehet tisztességesen meggazdagodni.

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...