KözéletÖtven óra közösségi munka kell az érettségihez: a részletek

2013. június 28., péntek
 
Ötven óra közösségi munka kell az érettségihez: a részletek

A közösségi órákat az iskolák szervezik, azokat pedagógiai programjukhoz „arculatukhoz” illesztik, diákjaik ez irányú tevékenységét a szülőkkel is egyeztetik. A kilencedik évfolyamra járó tanulók már az idei tanévtől részt vehettek ilyen szolgálatokon.

 

 

 

 

Újfajta együttműködéseket indíthat el az önkéntességet támogató iskolai közösségi szolgálat; az ötvenórás szolgálat teljesítését ebben a tanévben kezdhették el a diákok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára. Sipos Imre a témáról tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a megújult Nemzeti alaptanterv egyik eleme az önkéntességet támogató iskolai közösségi szolgálat. 

 

Az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges ötven óra szolgálatot elsősorban a szorgalmi időszakra kell szervezni, ugyanakkor a jogszabály betartásával a nyári szünidőben végzett tevékenység is beleszámítható. Ez utóbbihoz az intézmény hozzájárulása szükséges - magyarázta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a szolgálat azoknak a nappali tagozatos diákoknak kötelező, akik 2016. január 1. után érettségiznek.

 

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a köznevelési törvény alapján a diákok egyénileg vagy csoportosan láthatnak el szociális, környezetvédelmi feladatokat. Ez csak intézményi keretek között történhet, megszervezése pedig az iskola feladata. Nem munkáról, hanem segítő tevékenységről van szó, és a szülők jóváhagyása nélkül nem folytatható - tette hozzá Sipos Imre. A helyettes államtitkár elmondta még, az ötvenórás keretet három tanévre elosztottan és alkalmanként három órában tervezik az intézmények.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy ezáltal újfajta együttműködések alakulhatnak ki, amelyekkel a társadalmi felelősségvállalás szemléletét szándékoznak erősíteni. Minden iskolának lehetősége van ugyanakkor arra, hogy saját arculatához illeszkedő tevékenységeket válasszon - jegyezte meg.

 

A tanulók közösségi szolgálatként érdeklődésüknek megfelelően különféle tevékenységek közül választhatnak. Így például bekapcsolódhatnak egészségügyi, szociális, jótékonysági, oktatási, kulturális, közösségi, környezet- és természetvédelemi, katasztrófavédelmi, óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös, avagy sport- és szabadidős órákba egyaránt.

 
 
Forrás: EMMI
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Befejeződtek az idei érettségik

Befejeződtek az idei érettségik

Hódmezővásárhelyen összesen 892-en tettek vizsgát 2013-as tanév végén.
Minden percben zenélek - Vásárhelyen is

Minden percben zenélek - Vásárhelyen is

Kevés olyan fiatal van, aki ne ismerné a magyarországi funky-zene egyik legmeghatározóbb egyéniségét Pély Barnát, aki zenésztársaival fellép Hódmezővásárhelyen.

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.