FélpercesBefejeződtek az idei érettségik

2013. június 28., péntek
 
Befejeződtek az idei érettségik

Pénteken véget értek a középiskolákban a középszintű szóbeli érettségi vizsgák, és ezzel lezárult a tavaszi érettségi szezon.

 

 


Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a középszintű érettségik szóbeli vizsgáit június 17-e és június 28-a között - a vizsgabizottságot működtető intézmények (középiskolák és kormányhivatalok) által meghatározott napon, illetve napokon - bonyolították le. Ebben az időszakban 1225 érettségiztető telephelyen, 3525 vizsgabizottság előtt csaknem 330 ezer középszintű szóbeli vizsgát tartottak.

Hódmezővásárhelyen 147 vásárhelyi diák fejezte be a június 13-át megelőző héten az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgákat, és  – ha jelképesen is – átadta a helyét az összesen 745  középszintű érettségizőnek.

 

Olvassa el ezt is!

Íjászverseny eredmények

Íjászverseny eredmények

A 3D íjászati szakág országos Grand Prix sorozatán a hódmezővásárhelyi MONOLIT Terep és Vadászíjász Sport Egyesület 12 versenyzővel vett részt. Eredmények!
Álnéven heccelte a Nyugat-európai vásárlókat

Álnéven heccelte a Nyugat-európai vásárlókat

Meglepő dolgok derültek ki az állatvédőkről! Most kezdenek igazán érdekesek lenni a hódmezővásárhelyi gazdálkodóknak is több milliós kárt okozó lejárató kampány és a bírósági per fejleményei.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.