Kultúra, oktatásOrtodox egyházművészeti bélyegkiállítás Vásárhelyen

2013. június 9., vasárnap
 

Különleges kiállítás nyílt vasárnap délután, Hódmezővásárhely belvárosában, az ortodox templomban. A tavaly befejeződött felújítást követően, a maga teljes pompájában adott otthont egy tematikus kiállításnak, amelyben bepillantást nyerhetünk az ortodox egyházművészet kincseibe, egy több mint félezer darabos bélyeggyűjteményen keresztül.

 

Fotók: VH

 

Csányi Viktor, a gyűjtemény tulajdonosa, bélyegszakértő és egy személyben a tárlat rendezője is, aki civilben a Tornyai János Múzeum régészeként dolgozik.

Az érdeklődők nyolc tablón több mint ötszáz vallási tematikájú bélyeget csodálhatnak meg; a gyűjtő azon kelet- és dél-európai országok bélyegkiadásaiból válogatta össze a kiállítás anyagát, ahol az ortodox vallást gyakorolják.

 

A kiállítás különlegességei közül, az egyik hazai vonatkozású érdekesség, az 1975-ben kiadott, a magyarországi ortodox egyházművészet keresztmetszetét bemutató első napi bélyegzős képeslap sorozat több darabja is látható a hónap végéig.

 

A kiállítást Csatlós Árpádné, az Internetes Bélyeggyűjtő Klub elnöke, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság tagja nyitotta meg. A különleges tárlat június 30-ig tekinthető meg, keddtől szombatig, 14 és 18 óra között.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A látóhatáron innen és túl

A látóhatáron innen és túl

Beérett a Látóhatár, mint a címlapján Kohán György festményének napraforgó csokra. A hódmezővásárhelyi periodika évek óta bátran harcol a nyomtatott sajtó térvesztése ellen. Képekkel!
Jelentősen drágulhat a menza

Jelentősen drágulhat a menza

Lekerülhet az étlapról a rántott hús vagy a túrógombóc. Alapvetően változtatnák meg a táplálkozási kultúrát, hogy eltüntetnének levesbetéteket, ízesítőket.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.