SportÓriási hangulat, izgalmas meccs, szép győzelem

2023. április 13., csütörtök
 
Óriási hangulat, izgalmas meccs, szép győzelem

Április 12-én este a Tiszaújváros elleni hazai mérkőzéssel kezdte az NB I/B Zöld csoportjának rájátszását a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

 

 

 

A negyeddöntő első találkozója az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb meccsét hozta: a Hódtói Sportcsarnokban a hazai közönség óriási támogatása mellett tizennyolc pontos hátrányból fordított Vuk Pavlovic együttese, így 1-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.

A Kosársuli a negyedik, a Tiszaújváros az ötödik helyen zárta az alapszakaszt, ahol nagyon ellentétesen alakult a két csapat két egymás elleni meccse: a Tiszaújváros novemberben otthon 82-63-ra, a Kosársuli februárban a Hódtóian 94-76-ra győzött. Ezúttal sem lehetett megjósolni, milyen menete lesz a találkozónak, ami az 1-0-s vezetés megszerzése szempontjából lélektanilag is nagyon fontosnak ígérkezett. Azt mondjuk nem feltétlen gondoltuk előzetesen, hogy ilyen szinten - ami történt, azt sokáig nem felejti a két együttes, és akár az egész párharcra rányomhatja a bélyegét. 


Fantasztikusan kezdett a Tiszaújváros, az amerikai Santiago vezetésével a 4. percben már 15-2-re vezettek a vendégek, és állva hagyták a Kosársulit - támadásban és védekezésben sem találta a ritmust Vuk Pavlovic csapata, időt is kellett kérni a 3. percben. Ezt követően sikerült rendezni a sorokat, Varga Zalán triplája után pedig már Lekli József hívta össze a csapatát (13-19, 8. perc). Jókor tette, hiszen a negyed végén Kovács által újabb 5-0-s rohamot produkáltak, így tizenegy pontos előnnyel zárták a játékrészt (13-24).

A leginkább önmagával küzdő Kosársuli a második negyedben sem igazán találta az ellenszert: Varga Zalán és Bálint triplájára előbb Bán válaszolt, majd miután a negyed közepén Bálint kosaraival visszajött mínusz négyre a csapat (27-31, 16. perc), az extrán dobó Santiago ismét tízre növelte a különbséget. A félidőre is a Tiszaújváros mehetett jobb állapotban, a Kosársuli eladott labdái és befejezetlen támadásai után ugyanis Bán 5-0-s szériája visszaállította a stabil vendégelőnyt (29-42).

A nagyszünetet követően nemhogy ott folytatódott a meccs, ahol abbamaradt, hanem úgy tűnt, a Tiszaújváros eldöntötte az érdemi dolgokat - folytatták jó dobóteljesítményüket, kihasználták a vásárhelyi hibákat, és a 25. percben már tizennyolc ponttal, 53-35-re vezettek. Ekkor azonban időt kért Vuk Pavlovic, és valami megfordult a játék képében. Kelemen vezetésével javult a támadójáték, a Tiszaújváros pedig elkezdett egyre többet hibázni - a hazaiak így a húsz pont közeli hátrányból visszajöttek tíz pont környékére, igaz, Gaál hármasa a 29. percben ismét messzebb tolta a reményeket a zárkózásra (49-62).

A negyedik negyed elején aztán áttörte azt a gátat a Kosársuli, amit egész meccsen nem sikerült - Varga Zalán triplája a 33. percben tíz pont alá csökkentette a különbséget, amit a Hódtói Sportcsarnok ezúttal is elképesztő hangulatot teremtő közönsége hangorkánnal fogadott. A nézőkkel együtt a csapat is megérezte a vérszagot, és azt, hogy lehet keresnivaló a meccsben - Santiago kosarait Varga Ákos triplája, majd kettese követte, 60-67-nél pedig hiába kért időt a vendégek edzője, Lekli József, nem tudta megállítani a vásárhelyi hengert. Borbáth triplájánál, a 37. percben visszajött egylabdás hátrányra a Kosársuli (65-67), majd Kelemen is elsüllyesztett egy triplát. Az utolsó két perc mindenről szólt, csak a pontokról nem: a legtöbbször a hárompontosokkal próbálkozó Tiszaújvárosnál minden kimaradt, a Kosársuli pedig higgadtabban kezelte a helyzetet és megszerezte a legfontosabb lepattanókat. Az utolsó percben előbb Varga Zalán harcolt ki faultot, büntetői után 70-70-re egyenlített, majd Santiago egy értékesített büntetője után Kelemen volt nagyon harcias: megszerezte a védőlepattanót, majd a másik palánknál bedobott egy büntetőt. 71-71-nél, 18,8 másodpercre a végétől időt kért Vuk Pavlovic, majd ezt követően Kelemen kapta meg a labdát, fordult le az emberéről és szerzett kosarat (73-71). Volt még hátra 11,8 másodperc - Lekli József is kikérte utolsó idejét, és meg is beszélték a tiszaújvárosiak azt a figurát, amivel megnyerhették volna a meccset. Bán triplája azonban kimaradt, a lepattanót pedig Varga Zalán halászta el: a Kosársuli így hihetetlen szurkolás közepette, mindössze egyszer, de épp a legjobbkor vezetve 73-71-re győzött, és megszerezte az előnyt a negyeddöntőben. A mérkőzés legeredményesebbje a 31 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplázó Santiago lett, míg a Kosársuliból Varga Ákos dupla-duplázott (14 pont, 13 lepattanó), Kelemen pedig 24 pontig jutott.

 

NB I/B Zöld csoport, negyeddöntő, első mérkőzés:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Tiszaújvárosi Phoenix KK 73-71 (13-24, 16-18, 20-20, 24-9)

Hódtói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Radnóti, Borgula, Drenyovszki

Kosársuli: Borbáth 5/3, Varga Á. 14/3, Kass -, Bálint 11/3, Kelemen 24/6
Csere: Varga Z. 13/9, Pinnyey 6, Balogh -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

Tiszaújváros: Santiago 31/3, Bán 17/9, Kiss 2, Kovács 10/6, Okoh 6
Csere: Gaál 3/3, Habel 2, Lakatos -, Molnár -, Asszú -, Czimer -
Vezetőedző: Lekli József

Vuk Pavlovic: "Nagyon nehéz mérkőzés volt. Nehezen is indult, a Tiszaújváros sok extra kosarat dobott, a mi védekezésünk pedig nem működött és ezáltal rossz ritmusban támadtunk. Hátrányba kerültünk és sokszor olyan megoldásokat próbáltunk nyújtani támadásban, hogy hirtelen szerettünk volna visszajönni a mérkőzésbe, ami görcsös, nem mindig koncentrált védekezést is eredményezett. Ez a harmadik negyed végén, negyedik negyed elején megtört, végre elkezdtünk csapatban játszani, elkezdtek bemenni a dobásaink, sokszor megszereztük a lepattanókat. A szív győzött - nem jó játékkal sikerült nyerni, ami talán még értékesebbé teszi a sikert. A párharc első mérkőzését gondoltam előzetesen a legnehezebbnek, bízom benne, hogy ezek után már felszabadultabban tudunk játszani. Gratulálok a csapatnak, és szeretném megköszönni a szurkolóknak a támogatást, óriási hangulat volt! Így, hogy ilyen izgalmasra sikerült a mérkőzés, talán még nagyobb hangulatot csináltak, de bízom abban, hogy a közeljövőben nem kell ilyen szoros meccseket átélni."

Lekli József: "Szeretnék gratulálni a Vásárhelynek és a saját csapatomnak is! Amit akartunk, az első félidőben és a harmadik negyedben is megcsináltuk, a negyedik negyedben pedig mentálisan elfáradt egy-két játékosom, így azokat a dolgokat, amik mentek az első félidőben, nem tudtuk már pontosan lejátszani, nem oda kerültek az elzárások és szépen magunkra húztuk a Vásárhelyt. Egylabdás mérkőzés volt, nekünk is megvolt az utolsó lehetőségünk, ami ha bemegy, megnyerjük a meccset. Jó volt ez kezdésnek, nem búsulunk, otthon próbáljuk kiegyenlíteni a párharcot!"

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Gyermekek védelme az online térben

Gyermekek védelme az online térben

A gyerekek egyre több időt töltenek a számítógépek előtt, és nagyon keveset tudunk arról, mit csinálnak ezalatt. A híreket olvasva, néha tragédia történhet ha nem figyel a szülő.
A válság ellenére még mindig növelhetjük megtakarításainkat

A válság ellenére még mindig növelhetjük megtakarításainkat

Míg az uniós átlag 10 százalék volt januárban, addig Magyarországon – több mint 15 százalékponttal magasabb – 25,7 százalékra tehető a pénzromlás mértéke.
 

És ezt már olvasta?

Kikapott a Vásárhelyi Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Vásárhelyi Kosársuli Nagykőrösön A vásárhelyi csapat visszacsúszott a 9. helyre a tabellán, a bajnokság első felét, egyben 2024-et 4 győzelemmel és 7 vereséggel zárta.
 
Itt a korcsolyaszezon
Itt a korcsolyaszezon December 20-án, pénteken 14:00 órától a Pörgős Pengék jégkorong csapat bemutatójával indul a korcsolya szezon Vásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2 2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Ez volt az első hazai vereség
Ez volt az első hazai vereség Az egri Eszterházy SC-t látta vendégül a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.Három ponton múlott.
 
A Kosársuli nem bírt a hazai pályán veretlen tiszaújvárosiakkal
A Kosársuli nem bírt a hazai pályán veretlen tiszaújvárosiakkal A hazai és idegenbeli mérleget nézve teljesen ellentétes előjelekkel várta a két együttes a pénteki találkozót.
 
Rézkori település az egykori DÉMÁSZ központ területén
Rézkori település az egykori DÉMÁSZ központ területén Több mint 4800 négyzetméteren egy kora rézkori település objektumait valamint sírokat tártak fel és sok feldolgozásra váró leletanyag került a Tornyaiba.
 
Simon Ferenc a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét kapta
Simon Ferenc a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét kapta "Az iskola fala nemcsak tégla és malter, hanem szellem és lélek..."  A Bethlen Gábor Református Gimnázium tanárának több évtizedes tevékenységét díjazták.