Kultúra, oktatásÖnvallomás a kamerán keresztül

2016. augusztus 30., kedd
 
Önvallomás a kamerán keresztül

Szeptember 2-án Vásárhelyen a  KépKapTár Galériában nyílik Szilágyi Gergely fotóriporter kiállítása. Személyes, néha már intim, mobiltelefonnal készült fotói kerülnek a falakra.

 

 

 

 

 

 

19 évesen kezdett fotózni, és némi túlzással a fényképezőgépet azóta ki sem engedte a kezéből. A MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporter képzésének elvégzése után 2007-től Budapesten a Honvédelmi Minisztérium lapkiadójának volt a fotósa, majd szülővárosába visszatérve a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat, illetve a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ hivatalos fotósa lett.

 

„A munkámmal együtt jár a kötött képi világ, a szabadidőmben viszont nem áll távol tőlem az innováció, a szabad képi megoldás” - mondta a fotós a Vásárhelyi Híreknek. Hozzátette, számára egyfajta vizuális küldetés a fotózás, amelyben az egyre korszerűbb technika - mint például az okostelefonok - térhódítása inkább a jobbítást és nem az elutasítást jelenti.

 

Talán kevesen tudják, hogy szabadidejében szeret helyi klubkoncertekre járni, megörökítve a vidéki rock és metálzene világát.

2014-ben egy úgynevezett lakástárlaton 20 fotóján a Hódstock Fesztiválok különleges „fílingjét” láthatta a kisszámú közönség. A nagyobb nyilvánosság még várat magára, de az tény, hogy a fotózást kedvelők most kezdenek felfigyelni Szilágyi Gergelyre. A most nyíló kiállítása jó alkalom lesz arra, hogy a sajtóból (így a Vásárhelyi Hírekből) ismert protokolláris jellegű képei mellett kötetlenségét, vizuális szabadságát is megismerjük.  

 

A MűHáz Egyesület szervezésében a Bocskai utca 1. szám alatti KépKapTár Galéria szeptember 2-án nyíló és egy hónapig látható kiállításán Szilágyi Gergely fotóriporter hangulatos, és a leíró #hashtagek-nek köszönhetően személyes, néha már intim, mobiltelefonnal készült fotói kerülnek a falakra. A megörökített helyszínek családjával, és barátaival megélt eseményekhez, pillanatokhoz köthetők. A kiállítást 2-án 17 órakor Varga Nóra művészettörténész nyitja meg.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sufniban termett a kannabisz

Sufniban termett a kannabisz

A vásárhelyi férfi jelentős kannabisz ültetvényét nem a szaga, hanem a zártkerti sufni tulajdonosának megjelenése buktatta le. Vádemelés lett a vége.
Nincs SZIN vásárhelyiek nélkül

Nincs SZIN vásárhelyiek nélkül

Csongrád megye legnagyobb fesztiválja nem létezhet hódmezővásárhelyiek nélkül. Ezúttal is sokan buliztak a nyár zárásaképpen a Tisza-parton. Sok képekkel!
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.