KözéletÖkumenikus imahét Hódmezővásárhelyen is

2013. január 18., péntek
 
Ökumenikus imahét Hódmezővásárhelyen is

Az idei imahét az ember egyéni és közösségi hivatását helyezi előtérbe. „Küldetésünk van, amelynek betöltése jelenti életünk méltóságát és boldogságát.

 

 

 


 

Január 20. és 27. között rendezik mag a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahetet. Az imahét országos megnyitó istentiszteletére Budapesten, a fasori evangélikus templomban kerül sor január 20-án, vasárnap 18 órakor. Az igehirdetést a hagyományoknak megfelelően Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, Steinbach József református püspök végzi.

 

Az idei imahét az ember egyéni és közösségi hivatását helyezi előtérbe. „Küldetésünk van, amelynek betöltése jelenti életünk méltóságát és boldogságát. Erre az útra lép az, aki mindennap tudni akarja, hogy mit kíván tőle az Úr és ahhoz igazítja lépteit.” – fogalmaz Erdő Péter és Steinbach József az imahéthez kapcsolódó kiadvány bevezetőjében.

Programfüzet innen letölthető!

 

Bán Csaba az Ótemplomi Református Egyházközség lelkészének a tavalyi imahét előtt a Vásárhelyi Híreknek elmondottak ma is aktuálisak:  mint mondta, úgy látja, a református közösségnek is részt kell vennie egy  megújuló folyamatban, amely elősegítheti például az ótemplomi közösség további lassú gyarapodását is. Hozzátette, ma Hódmezővásárhelyen a gyermekek 25 százaléka kap keresztényi nevelést. Az egyházi intézményekbe szívesen beíratott gyermekek szülei ezáltal a keresztényi tanításhoz közelebb kerülnek. A lelkész egyetértett azzal, hogy ebben a mai világban szükség van egy, a valódi emberi értékek irányába mutató gondolkodásra.  

 

Németh László  esperes szerint az idei imahét gondolatisága jól tükrözi a mai világ helyzetét, amikor  az ember egyéni és közösségért végzett tetteit helyezi előtérbe Mint mondta, „Isten előtt nem a személye, hanem cselekedetei számítanak, mindegy kiről van szó, mindenki kedves előtte.”  

 

Az imahét Hódmezővásárhelyen:

 

Január 20. Vasárnap 17 óra: Református Ótemplom (Kossuth tér)

                                    Igét hirdet: P. Tóth Lajos (jezsuita atya)

                                   Liturgiát vezeti: Kiss Mihály (unitárius lelkész)

 

 

 Január 21. Hétfő 17 óra: Szent István király templom (Szent István tér 4.)

                                   Igét hirdet:      Major Istvánné (református lelkész)             

                                    Liturgiát vezeti: Bán Csaba (református lelkész)

 

 

 Január 22. Kedd 17 óra: Evangélikus templom (Petőfi utca 15.)

                                   Igét hirdet: Kiss Mihály (unitárius lelkész)

                                   Liturgiát vezeti: Németh László (katolikus plébános)

 

 

 Január 23. Szerda 17 óra: Unitárius Imaterem (Vöröskereszt utca 16/a.)

                                    Igét hirdet: Kocsis Tamás (református lelkész)                                                                                             Liturgiát vezeti: Nagy Ervinné (evangélikus lelkész)

 

 

Január 24. Csütörtök 17 óra: Tabáni református imaház (Szerencse utca. 1.)

                                   Igét hirdet: Roszel Norbert (katolikus káplán)

                                   Liturgiát vezeti: Nagy Ervin (evangélikus lelkész)

 

 

Január 25. Péntek 17 óra: Csúcsi imaház (Jókai utca 83-85.)

                                   Igét hirdet: Németh László (katolikus plébános)

                                   Liturgiát vezeti: Dr. Kádár Péterné (református lelkész)

 

 

 Január 26. Szombat 17 óra: Baptista imaház (Táncsics utca 2.)

                                   Igét hirdet:      Nagy Ervin (evangélikus lelkész)

                                    Liturgiát vezeti: Börzsönyi Istvánné (református lelkész)

 

 

Január 27. Vasárnap 17 óra: Szentháromság (belvárosi) katolikus templom

                                   Igét hirdet: Kaplan Pavel (szerb-ortodox plébános)

                                   Liturgiát vezeti: Demeter János (református lelkész)

 

 

Szegeden, a Kálvin téri református templomban a január 20-án, vasárnap 18 órakor kezdődő imaórán Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök szól a hívekhez.

A szegedi dómban január 22-én, kedden 18 órakor Gáncs Péter evangélikus püspök hirdet igét.

Bölcskei Gusztáv református püspök is a dómban tart igehirdetést január 24-én, csütörtökön 18 órakor.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Biztonságosabb lett az ellátás

Biztonságosabb lett az ellátás

Százezer forintot meghaladó adománnyal segítette a szegedi Rotary Club, a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő hódmezővásárhelyi szociális intézményeket.
31 festménnyel gazdagodott a Tornyai Múzeum

31 festménnyel gazdagodott a Tornyai Múzeum

Hódmezővásárhely egy ausztrál műgyűjtőtől vásárolta a képeket. Január 19-től tekintheti meg a nagyközönség a Tornyai János Múzeum emeleti kiállítótermében. Képekkel!
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.