Lelkes hozzállással, remek játékkal tették le a névjegyüket a vásárhelyi diákok a Szegeden rendezett Megyei Asztalitenisz Diákolimpia döntőjén.
Az ATSK Szeged sportegyesület rendezte a megyei asztalitenisz diákolimpia döntőjét, december 13-án. A Diákolimpia városi versenyén november 22-én a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola tornatermében az iskola és Borbás Marianna testnevelő tanárnő, a Városi Asztalitenisz Szakágvezető által idén már a 14. alkalommal rendezett versenyen a tavalyihoz képest idén kevesebben indultak.
A benevezettek legnagyobb részét a Liszt Ferenc diákjai adták és a szokásnak megfelelően a csapat első helyezettek és az egyéni 1. és 2. helyezettek jutottak be a szegedi megyei döntőbe.
A megyei döntő december 13-án volt a Szegedi Asztalitenisz Sport Klubban. Borbás Marianna testnevelő tanár beszámolója szerint a hódmezővásárhelyi diákok: „a döntőn remekül játszottak, igen remek teljesítményt nyújtottak. Lelkesen játszottak és mindent megtettek, hogy a legjobb eredményt érjék el.”
Szavait az eredmények is igazolják:
I-II. kcs. fiú csapat: 2. helyezés
Beder Barnabás, Kis Viktor, Györe Roland
I-II. kcs. lány csapat: 1. helyezés
Papp Regina, Somogyi Viktória, Kovács Amanda
I-II. kcs. fiú egyéni:
Beder Barnabás 4. helyezés
I-II. kcs. lány egyéni:
Papp Regina 1. helyezés
Somogyi Viktória 2. helyezés
Kovács Amanda 3. helyezés
III-IV. kcs. fiú csapat: 3. helyezés
Janó Dominik, Kalmár Milán, Popov Timothy Charlie
III-IV. kcs. lány csapat: 2. helyezés
Miklós Fanni, Gyulafalvi Vivien, Makay Lili
III-IV. kcs. fiú egyéni:
Lőkös Bálint 3. helyezés