BulvárLehet élezni a korcsolyát!

2019. december 13., péntek
 
Lehet élezni a korcsolyát!

Már 15 éve, minden év telén a vásárhelyiek ingyenesen hódolhatnak ennek az igen csúszós sportágnak. Van, aki odavan érte, de van, aki a jeget látva azonnal nagy hasra- és fenékre esésekre asszociál.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kétségtelen, hogy Vásárhelyen is sokan vannak a jég szerelmesei, és szerencsére az utánpótlás is biztos. Pláne hogy minden évben korcsolyaoktatás is indul.

Ez inspirálta arra az önkormányzatot, hogy 2006-ban, az akkor már két éve bérletben használt 30x13 méteres pályát a hűtőcsövekkel, a nagyteljesítményű hűtőgéppel, az önjáró jégfelújítóval együtt megvásárolja.

 

December 13-án délután megnyílt a pálya, amelyet Otlokán Mihály önkormányzati képviselő "ajánlott a vásárhelyi korisok figyelmébe." 

A megnyitón elmondta, „Bár én magam eddig nem hódoltam ennek a sportnak, a lányaim például nagyon várják, hogy kipróbálhassák, és egyúttal mindenkit ugyanerre biztatnék.”

 

A házirend az évek folyamán nem sokat változott. A pálya használata ingyenes, korcsolyát fél órára 300 forintért lehet bérelni, éleztetésre is van lehetőség. Mától január 6-ig 8-tól 21 óráig, január 6-tól 8-tól 20 óráig tart nyitva. Naponta kétszer, 11-12 és 15-16 óra között karbantartás miatt zárva lesz a pálya.

A kezdőket szombaton és vasárnap, a téli szünetben pedig szinte mindennap 11-12 óra között alkalmanként 650 forintért oktató várja.

 

A technológiából adódóan sportolásra alkalmas felületet csak megfelelően hideg időjárás mellett lehet kialakítani.

 

Ez utóbbihoz talán annyit, hogy a következő egy- másfél hétre prognosztizált plusz 13-15 fokos hőmérséklet nem kedvez a jégnek, de talán vigasz lehet, hogy a tél java még hátra van.  

 

ÉLŐKÉP a jégpályáról ITT!

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

És mégis mozog a Föld

És mégis mozog a Föld

Galileo híres - címbeli mondatát - a Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában dr. Bónis Béla bizonyította be ismét egy látványos ingakísérlet prezentálásával.
Egy különleges madár a diákok szemével

Egy különleges madár a diákok szemével

Hódmezővásárhelyi iskolások alkotásait is várja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, amely az idei évben is meghirdeti a Túzok Vándorkupa alkotói pályázatát.
Programok advent harmadik vasárnapján

Programok advent harmadik vasárnapján

Advent harmadik vasárnapján, december 15-én a koszorú egyetlen rózsaszínű gyertyáját kell meggyújtani, mivel a rózsaszín az örömvasárnap liturgikus színe.
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020

Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020

Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.