SportHajdú Kitti három érmes helyezése

2019. december 9., hétfő
 
Hajdú Kitti három érmes helyezése

December 7., péntektől vasárnapig rendezték az év utolsó fedettpályás kiemelt díjugrató versenyét Kecskeméten.

 

 

 

 

 

 

 

 


Az Airvent Lovas Club –Pataki Ménes adott otthont a versenynek, amelyen a pénteki nap 120-cm-es versenye a Csongrád megyei lovasoké volt, a fiatal lovasoknál Hajdú Kitti győzött Nadli Felling F-el.

 

Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesületét Hajdú Kitti képviselte 110-115 cm nyitott és fiatal lovas kategóriában.

 

„Verseny színvonalát minősíti, hogy volt ahol csak egy század döntött a győzelemnél a vásárhelyi lovas  javára.  Szakszerűen felépített és maximális szorgalommal elvégzett edzésmunkának meg is lett az eredménye” - mondta Kezes Gabriella edző.

 

Hajdú Kitti Nadli Feeling F nl. lovával három napon keresztül kiváló formában versenyzett, mert a második napon 125 cm sem talált legyőzőre, míg a harmadik napon szintén a 125 cm nagyon szoros küzdelemben a 2. helyezést érte el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Advent második vasárnapja

Advent második vasárnapja

Ismét nagyszámű érdeklődővel december 8-án, advent második vasárnapján meggyújtották a sétálóutcán felállított adventi koszorú második gyertyáját.
A kísérletező kedv művészi szintjének újabb sikere

A kísérletező kedv művészi szintjének újabb sikere

Japán legnagyobb GIF animációs versenyét megrendezik minden évben, amelynek díjátadó gáláján kiderült, hogy Szabó Klára Petra is alkotói díjat kapott.
Süti, gyümölcs, csokimikulás

Süti, gyümölcs, csokimikulás

A város vállalkozói évek óta jelentősen hozzájárulnak az ajándékozáshoz, idén is több millió forint gyűlt össze. Rengeteg változatos játék várta a gyerekeket. Képekkel.
A Mikulás-kívánság fele valósult meg

A Mikulás-kívánság fele valósult meg

U20-as és felnőttcsapatunk is pályára lépett december 6-án az NB I/B Zöld csoportjában. Azt reméltük, hogy a Mikulás két győzelemmel ajándékozza meg a Kosársulit.

 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.