Kultúra, oktatásMinden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely jövőre

2013. november 13., szerda
 
Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely jövőre

Tavaly több hónapon át tartó tiltakozás vette kezdetét miután nyilvánosságra került a kormány terve a hallgatói keretszámok átalakításáról.

 

 

 

 

Tizenhat szakon - közte közgazdász, jogász és kommunikációs képzésben - külön meghatározták a bekerüléshez szükséges ponthatárokat, melyek 410 és 465 pont között mozognak - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután november 13-án a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) tárgyalt a fővárosban, és megerősítették a témában kötött korábbi részmegállapodást.

A Balog Zoltán miniszter és Körösparti Péter HÖOK-elnök által aláírt dokumentumban a korábbi egyezséghez hasonlóan 16 szakon - közte közgazdász, jogász- és kommunikációs képzésben - külön meghatározták a bekerüléshez szükséges ponthatárokat.

 

Ezek 410 és 465 pont között mozognak, az ezt elérő, vagy meghaladó hallgatóknak állami ösztöndíjas helyeket biztosítanak. A kormány törekszik arra, hogy ezeken a szakokon a 260 pontot elérő, vagy meghaladó elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka számára biztosítson állami ösztöndíjas helyeket. A dokumentum kitér arra is, hogy az aláírók szerint a felvételi eljárás új rendszerére történő átállás sikeres volt, az előző évhez képest nőtt az állami ösztöndíjasként felvett hallgatók száma. Balog Zoltán bejelentette azt is, hogy a felsőoktatás jövőre több mint 18 milliárd forintos pluszforrással számolhat.

Mint ismeretes, tavaly több hónapon át tartó tiltakozás vette kezdetét miután nyilvánosságra került a kormány terve a hallgatói keretszámok átalakításáról. A kormányzattal folytatott több fordulós tárgyalás után a HÖOK és a szakminiszter részmegállapodást írt alá idén januárban, amelyben rögzítették, azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékleteként meghatározták az érintett szakokra bejutáshoz szükséges ponthatárokat is.

 
 
Forrás: edu
 

Olvassa el ezt is!

Guten tag, Dobrij gyen, Good day

Guten tag, Dobrij gyen, Good day

Három nap, három köszönés a vásárhelyi Szent István Általános Iskola nyelvi hetén. Belátható mind a három nyelv tanulása és ismerete befolyásolhatja a mai diákok jövőjét  Képekkel!
Aktív családi sportnap

Aktív családi sportnap

Egészség, mozgás és összefogás a mottója annak a sportdélutánnak, amelynek  november 17-én vasárnap délután Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnok ad otthont. A Nap részletes programjával!
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...