SportAktív családi sportnap

2013. november 12., kedd
 
Aktív családi sportnap

Egészség, mozgás és összefogás a mottója annak a sportdélutánnak, amelynek november 17-én vasárnap délután Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnok ad otthont.

 

 

Képünkön Korom Renáta és Koromné Sinkó Erika

 

 

14 órától többféle sportolási lehetőségbe, többek között  kettlebell-be, step aerobic-ba, bokwa és speed fitneszbe és nem utolsó sorban zumbába nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

„A lényeg, hogy itt nem sportági bemutatókat látnak azok, akik eljönnek, hanem részt is vehetnek az edzéseken. Ez azért fontos, mert a nézhetőség miatt, általában egy „ütős”, látványos bemutatót állítunk össze 15-20, vagy még kevesebb percben. Igen ám, de ebből egyáltalán nem derül ki, hogy az adott edzést kompletten képes-e valaki végigcsinálni”- avat be a szakmai ismeretekbe a legalább kilencféle szabadidős sportágat felvonultató délután főszervezője, Koromné Sinkó Erika.

 

A szó szerint igen mozgalmasnak ígérkező rendezvény kulisszatitkairól azt is elmondta, azok az edzőtársai, akik ott lesznek a Hódtóiban, olyan edzés- összeállításokkal készülnek, amelyeket bárki nyugodtan kipróbálhat, aki most kezdene el sportolni. Persze aki nem akar vasárnap a nézelődők előtt beállni edzeni, az is teljes képet kap a sportágról.

 

A cikk alján látható plakát szerint családi nap is egyben, hiszen a gyerekek részére arcfestés, gyerek zsonglőr oktatás, zumbatomic (gyerek zumba) foglalkozásokkal készülnek. Lesz testfestés, kézművesedés, hangtálas gongkezelés, tombola és még sok más program is.

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére, hogy honnak jött a sportnap ötlete, Koromné Sinkó Erika, Vitality Club Mozgás és Fitness ES. vezetője elmondta, nyár elején, egy algyői rendezvényen ismerkedett meg a „Harc a mellrák ellen” mozgalommal, amely a  Daganatos Betegek Alapítványát segíti. Ehhez, a nők számára a megelőzés fontosságára figyelmet fordító mozgalomhoz csatlakozik a november 17-i vásárhelyi rendezvény is, amely 14 órakor kezdődik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A HLKC legyőzte a tavalyi bajnokság ezüstérmesét is

A HLKC legyőzte a tavalyi bajnokság ezüstérmesét is

Lányokról nem illik azt mondani, olyanok mint az úthenger, ám a HLKC eddigi veretlensége hallatán megengedhető ez a hasonlat. Ugyanis a szezon eddigi legjobb játéka újabb győzelmet hozott.
Bizonytalan teremtő gondolkodás

Bizonytalan teremtő gondolkodás

Mi van akkor, amikor a teremtő vágy, teremtő gondolkodás sehogy se akar működni? A kisbaba-logika szerint ez azért van, mert nem sírtunk elég jól.

A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.