Kultúra, oktatásMetamorfózius

2020. március 11., szerda
 

Metamorfózis címmel nyílt meg – az alkotó hetvenedik születésnapján – a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Dömötör Mihály fotóművész kiállítása.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az alkotó közel félszáz képén megörökített angyalábrázolások rólunk, fényképek nézőiről is szólnak, nekünk, a befogadóknak. 

 

– Az első metamorfózis akkor történik, amikor a művész lelket lehel az anyagba: a kőtömbből, a fából szobor lesz; a második, amikor Dömötör Mihály fényfestészete révén az angyalszoborról önmagán túlmutató jelentést hordozó fénykép készül – vázolta fel az alkotás folyamatát a tárlatot megnyitó Simon Ferenc. A Bethlen Gábor Református Gimnázium mesterpedagógusa hozzátette: Dömötör Mihály a téridő  festője, a fény és az árnyék, a fekete és a fehér árnyalatainak poétája. A fényképezőgép a fotóművész ecsetje, ezzel hordja fel az anyagot a képre, amelynek két összetevője van: a tér, vagyis a szemlélet, és a nézőpont, hogy honnan, mit és hogyan fotóz, lát és láttat. – fogalmazott Simon Ferenc.

 

Dömötör Mihályt – aki kiállítását képi esszéként határozta meg –, a téma akkor ragadta meg, amikor a Keresztparafrázisok. A XII. stáció című kiállításának fotóit készítette, s a keresztek mellett gyakran látott angyalszobrokat is. A művész abban bízik, hogy a lelkünkben lakó angyalok képileg megörökítve, összegyűjtve és fotóként bemutatva maradandó esztétikai élményt nyújtanak a kiállítás látogatóinak.

 

A kiállítás zenei közreműködői Almási Enikő, Mohai Szilárd és Vágó János Bessenyei- és Príma-díjas kürtművész voltak. A tárlat április 19-ig tekinthető meg az Emlékpont galériájában.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Rengeteg szép megoldás, sok jó egyéni teljesítmény

Rengeteg szép megoldás, sok jó egyéni teljesítmény

Ismét hazai pályán játszott bajnokit a HLKC NB II-es csapata. A lányok zsinórban ötödik tavaszi győzelmüket szerezték meg a Szarvas ellen.
Kezdődhet a vásárhelyi kórház újabb fejlesztése

Kezdődhet a vásárhelyi kórház újabb fejlesztése

A napokban tartott projektnyitó rendezvény jelzi, hogy elindulhat a szakrendelőre az emeletráépítés egy tavaly szeptemberben elnyert pályázat finanszírozásával.
Suliváró programok a Németh László iskolában

Suliváró programok a Németh László iskolában

Volt kölyökatlétika, kémiai kíséreletezés, bábelőadás, kézműveskedés. A suliváró programsorozat következő állomása a nyílt tanítási órák lesznek.
Jégdiszkó után szavalóverseny

Jégdiszkó után szavalóverseny

Március 5-én Költészet hírnöke címmel szavalóversenyt szervezett a Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Önkormányzat.. Eredmények.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.