KözéletMesebeli királykisasszonyok – Bethlen báli tudósítás 2013

2013. január 13., vasárnap
 

Rögtön magasra állította a lécet a hódmezővásárhelyi szezon nyitóbálja. Január 12-én a középiskolai bálok sorát hagyományosan a Bethlen Gábor Református Gimnázium kezdte, nemcsak a hely alkalmi jellege, hanem a bál méltósága miatt is sokak nagy-nagy örömére, újra a Fekete Sasban.

 

 

 

Na és arról nem is beszélve, hogy Közép Európa egyik legszebb báltermében táncolhatott pompás ruhákban az 57 pár. Baranyi Anett és Tóth Krisztina koreográfiája pedig „hagyta élni” a lányok ruháit. A köszöntők, és a meghívott vendégeknek és a tanároknak átadott virágok után, természetesen keringővel kezdtek a táncosok. Majd egy egyvelegre készített látványos koreográfiával idézték fel a 20-as 30-as éveket. Az idősebbeknek a zenék felsorolása, biztos hogy érzékelteti a hangulatot: Meseautó, Hernádi Judit Sohase mondd, és egy kis charlston-os ritmus. A köztudatban Gyertyafény keringőként ismert skót népdal után latin dallamok és végül egy hagyományos csárdás zárta a sort. A zene felsorolása nem lenne teljes, ha nem szólnánk a virágátadás, a ki- és bevonulás, kicsit szomorkás, leginkább Enya-t, Hans Zimmert idéző kelta zenékről, amelyek meghatóan elegánssá tették ezeket a pillanatokat.

 

A Vásárhelyi Hírek meg is kérdezte a két koreográfust, honnan jött a finom világzene ötlete? A válasz egy nagy mosoly kíséretében csak annyi volt: „a szívünkből!”

Már tavalyi tudósításunkban is megírtuk, látszott a táncosokon, hogy mennyire élvezik a két rutinos tánctanár koreográfiáit, idén sem volt ez másképpen, bár a tánctér kicsit szűkebb lett. Az is szembeötlő volt, mennyire együtt táncoltak a bethlenes diákok, hála a sok gyakorlásnak és Baranyi Anett és Tóth Krisztina szuggesztív egyéniségének.

 

A tánc végén a tanárok, meghívott prominensek, feleségeikkel együtt elvonultak a Ginkgo Sas különtermébe, a nagyteremben és a földszinti étteremben megkezdték a vacsora felszolgálását. Elkezdődött a korzózás is, volt idő szemügyre venni a ruhákat. Idén is álomszép elegáns, sziporkázó fehér ruhaköltemények vonultak fel, a legtöbbje apró hímzéssel, csillogó flitterekkel, strasszal díszítve. Láttunk néhány, a szorosan vett tradíciót mellőző, merészebb ruhakölteményt, kalocsai hímzésbetéttel, fekete flittermintázattal. Úgy tűnik a múltidézés a báli ruhadivatot is elérte, mert volt példa a korábbi évszázadokból elcsent ötletekkel kivitelezett ruhákra is. Közülük egyik másik sima, visszafogottan díszített, csodálatos esésű ruha a mesebeli királykisasszonyokat idézte. Ahogy körbekérdeztük, kiderült a bérleti díjak is „mesebeliek” voltak. A tavalyi árakhoz képest 20-30 százalékos az emelkedés, ha nem vesszük hozzá az egyik lányon látott ruha, szélsőséges 130 ezer forintos bérleti díját.

 

Ha már az áraknál tartunk, meg kell említeni a Fekete Sas itallapját. Láttuk, sok fiatalnak szinte beleremegett a keze, amikor kézbe vette és végigfutotta az árakat. Hozzá kell tenni, hogy a tavalyi árakhoz képest némileg konszolidáltak voltak például a „hangulatemelő felesek.” A pultnál ténfergő fiúk egy csoportjától meg is kaptuk a fejtágítót: „Nézze, kétezerötszáz a belépőjegy, ebből bemegyünk Szegedre, veszünk egy üveg töményet, kifizetjük a beugrót valahová, és hajnalig megy a buli.” Nyilván a véleményükön el lehet gondolkodni, vajon egy ilyen bál valójában „buli vagy nem buli”, az viszont tény, hogy a végzősök és családtagjaikon kívül kevés fiatal volt, azok is főként lányok. Nekik pedig jó alkalom, hogy megmutassák legújabb ruhájukat.

Mondhatni kellemes meglepetések érték az ízléses öltözködésre kényes tekinteteket.

Kezdjük ott, hogy mini minden mennyiségben..! Ezúttal a Báli szezon – báli ruhák című cikkünkben prognosztizálttal szemben jóval kevesebb fekete ruhát láttunk. Többen kérdésünkre elmondták, hogy a rajtuk lévő alkalmi, vagy koktélruhát most varratták és hosszabb időszakra, több alkalomra szánják.

 

A Bethlen Gábor Református Gimnázium végzőseinek viszont egyszeri és megismételhetetlen volt ez a bál. Bán Csaba lelkész megnyitóbeszédében kívánt lelki útravaló mellett, ennek a bálnak a hangulata, emléke is felejthetetlen útravaló lesz.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Sziporkázás - Bethlen Bál 2012.

 

Bethlen báli tudósítás, kicsit másképp (2011)

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Itt az idei érettségi pontos menetrendje

Itt az idei érettségi pontos menetrendje

Május 3-án kezdődik, és június 28-ig tart a 2013-as tavaszi érettségi időszak - itt olvasható valamennyi vizsga időpontja.
Letiltották a bikinis felvonulást

Letiltották a bikinis felvonulást

Hódmezővásárhelyi és szegedi jelentkezője is van a hagyományos FeHoVa Kiállításon idén első alkalommal megrendezésre kerülő szépségversenynek.
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.