KözéletSziporkázás - Bethlen Bál 2012.

2012. január 8., vasárnap
 

A Hódtói semmivel sem maradt el az amerikai filmekben megszokott báltermek látványától. Látszott a táncosokon hogy mennyire élvezték ezt a pörgő közel 40 percet, végig mosolyogva, az izgalom legkisebb jele nélkül.

 

 

Nézze meg videó tudósításunkat ITT!

 

 

 

Hát ami igaz az igaz, a Hódtói Sportcsarnokból nem volt kedve az embernek kimenni a rideg valóságba, a hideg, barátságtalan hódmezővásárhelyi utcára. Már majdnem báltermet írtunk a hódtói szó után, mert hogy most aztán igazi báltermi fíling volt a város szezonnyitója. A metálszínű lufikavalkádnak és a remek világításnak sikerült teljesen leplezni a terem sportos mivoltát. A díszítéshez még a teríték és a szalvéták színei is passzoltak. Összességében a Hódtói semmivel sem maradt el az amerikai filmekben megszokott báltermek látványától. Sőt a galérián elhelyezkedett Vágó János által vezetett Városi Fúvószenekar alatti díszvilágítás pompásan megdobta a hangulatot. Ennek a teremnek a Sassal szemben az az óriási előnye, hogy aki akarja nyaknyújtogatás nélkül is remekül ráláthat a nyitótáncosokra.

 

A vendégek és a folyosókon várakozó végzős táncosok legnagyobb örömére a rövid megnyitó után 52 pár vonult fel, hogy Baranyi Anettől és Tóth Krisztinától tanultakat most a nagyközönségnek is bemutassa. A két rutinos koreográfus ismét semmit sem bízott a véletlenre, hiszen olyan zenei repertoárt állított össze, amelyben ott volt a brahmsi magyaros hangulat mellett, a most oly divatos Hans Zimmer filmzenéi óta népszerűvé lett nagyívű, lüktető, nagyzenekari wagneri érzés, persze jól léphető ütemekkel. Mert hogy andalgás egy pillanatnyi sem volt! Dinamikus, csupa vitalitást sugárzott, a viszonylag sok menettel kombinált nyitótánc. Látszott is a táncosokon hogy mennyire élvezték ezt a pörgő közel 40 percet, végig mosolyogva, az izgalom legkisebb jele nélkül. A zenekari dobogón álló és feszülten figyelő Baranyi Anett és Tóth Krisztina viszont csak az utolsó számnál mosolyodott el először. Látszott rajtuk, a több hónap felkészülés, gyakorlás igazi sikerét a végén, csak a tapsok és éljenzések decibelszámával lehet lemérni. Abból pedig nem volt hiány. Ahogy mondani szokták, ismét „bejött” az elképzelésük.

 

A táncosok ruhái ismét a hagyományok tükre volt, azonban jelentős változás volt a sok csillogó díszítés. Álomszép elegáns, sziporkázó fehér ruhaköltemények vonultak fel, a legtöbbje apró hímzéssel, csillogó flitterekkel, strasszal megbolondítva. Sajnos a bérleti díjak is megbolondultak, mert ahogy hallottuk, az egyik szegedi kölcsönző negyvenezret kért egy ruháért. Tudjuk, a szülőket az sem vigasztalja, hogy Daalarna szalonjától „már” 250 ezerért is lehet bérelni hasonlót. Az is igaz, ahogy az egyik lány mondta, menyasszonyi ruhának is elfogadná. Valóban minden lányra mintha ráöntötték volna, láthatóan a testalkathoz legjobban illő ruhák vonultak fel.

 

Nem különben a vendégek hölgytagjai nagy részénél. Tavaly némi iróniával a domborúlatokat figyelmen kívül hagyó ruhaválasztásról írtunk, amit ezen a bálon nem lehetett „tetten érni.” Viszont, az elmúlt évekhez képest több volt a térden felül végződő ruha, amely között szép számmal láttunk egyedi megoldású, merész, ám elegáns színkombinációjú ruhakölteményeket is. Na, de hát mint arról írtunk is, idén a szupernőiesség a trend.      

 

A nyitótánc után elkezdődött korzózás során lehet megmutatni a barátnőknek, ismerősöknek a ruhát, kiegészítőt, avagy a sminket. Na és persze a frizurát. Bár a 2012 hajdivatja a hullámok, göndör fürtök minden mennyiségben, azonban ez a Bethlen Bálon vegyesebb képet mutatott.  A korzózó tinik egy része követte a trendet, míg a másik részük láthatóan a hajvasalóval kötött szoros barátságot a báli készülődés délutánján.

A tavalyi évhez képest jóval figyelmesebbnek tűnik a bálozó lányok ruhaválasztása, azonban a haj, archoz, egyéniséghez passzolásában még akadnak pótolni valók.   

 

 

A Hódtói Sportcsarnok nagy előnye, hogy a báli forgatagban jobban elvegyülhet az is, aki nem vacsorázik. Idén láthatóan kevesebben voltak és a többség valóban a kulináris élvezeteket kihagyva, inkább a találkozás, a szórakozás, a tánc kedvéért ment el. A vacsora után a parkett hamar megtelt táncosokkal, amelyhez  Wurlitzer és Tequila Zenekar adta ebben az évben is a zenét a tőlük megszokott remek rutinnal. A Bethlen Bál a hódmezővásárhelyi szezon nyitányaként,  hangulata, kivitelezése miatt rögtön egy kicsit etalon is, mint ahogy dr. Kádár Péter igazgató megnyitójában utalt is rá, az iskola a város szimbóluma, bálja pedig a nemes hagyományok képviselője.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Hófehér csillogás, hercegnő frizurák – Női szemmel a Bethlen Bál

 

Bethlen báli tudósítás, kicsit másképp (2011.)

 

Báli szezon - báli ruhák 2012.

 
 
B. Szabó Zoltán - Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.