Kultúra, oktatásMegválasztották a BFMK főigazgatóját

2021. november 17., szerda
 
Megválasztották a BFMK főigazgatóját

November 17-én a közgyűlés határozott az eseti bizottság által kiválasztott főigazgató személyéről. Három érvényes pályázó volt: Kissné Urgyán Mária, Varga Anikó és Megyesi Beáta.

 

 

 

 

 

 

Az Oktatási, Kulturális, sport és Nemzetiségi Bizottság tagjaiból, a szakszervezet képviselőiből, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei igazgatójából álló bizottság Megyesi Beáta pályázatát ítélte a legalkalmasabbnak.

 

Megyesi Beáta korábban a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár munkatársa, később osztályvezető-helyettese, majd a Petőfitelepi fiókkönyvtár vezetője, majd a röszkei Petőfi Sándor Művelődési Ház és Községi Könyvtár vezetője volt.

A szakmai önéletrajza alapján a Szegeden élő Megyesi Beátának úgy tűnik, egyelőre nincs rálátása a vásárhelyi kulturális életre, azonban ez idővel pótolható.

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben is írtunk, idén szeptembertől egy nagy intézmény ernyője alatt működik a Tornyai János Múzeum, (Emlékpont, Alföldi Galéria, Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely), a művelődési ház és a könyvtár.

 

A főigazgatói kinevezésével ő lesz a vezetője 2022 február elsejétől az új nevén, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Mű­­velődési Központnak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Városi kitüntetések a Szociális Munka Napja alkalmából

Városi kitüntetések a Szociális Munka Napja alkalmából

November 12-én Hódmezővásárhely Szociális Ügyének Szolgálatáér kitüntetéseket adtak át a Szociális Munka Napja alkalmábó a Díszteremben.
A siker egyik kulcsa a motiváltság

A siker egyik kulcsa a motiváltság

László Alexa, a Máté Taekwondo Egyesület versenyzője mozgalmas időszakot tudhat maga mögött, de idén még lesznek fontos versenyek.
Fejlesztik a vásárhelyi szakképzőket

Fejlesztik a vásárhelyi szakképzőket

Megtakarításokból és a felnőttképzésből származó plusz bevételekből 330 Dell típusú laptopot kaptak a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tanárai.
Osztottak

Osztottak

Hódmezővásárhely 6 milliárd forintot kapott az Európai Unió Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázati pénzkeretéből.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.