MozaikMegtalálni a helyes utat

2014. szeptember 13., szombat
 
Megtalálni a helyes utat

Az elmúlt években Laskai M. Nelli Hódmezővásárhelyen nemcsak rádióműsorvezetőként, médiátorként, önismereti tréningek szervezőjeként, hanem egy egyre népszerűbb internetes női magazin gazdájaként is ismert lett. A honlap oldalain fedezhető fel, hogy íróként is bemutatkozik. Sőt nem is egy, hanem rögtön két könyvvel. Az egyiknek Boldognak lenni, a másiknak Két férfi között a címe.

 

 


„A Két férfi között leginkább egy naplóregényhez hasonlít. Egy fiatal szingli nő, Mona szerelmi vergődésébe, útkeresésébe nyerhetnek bepillantást az olvasók”- mondta Laskai M. Nelli.   

„A ’Boldognak lenni’ pedig azoknak nyújt egy kis segítséget, akik szeretnék a saját útjukat járni, szeretnék rendbe tenni az életüket és motivációra várnak”- avat be a szerző művei lényegébe.

Tegyük hozzá, az sem mellékes, hogy mindkét könyvében látott fantáziát egy budapesti kiadó, amely finanszírozta és megjelentette a köteteket.

„Egyáltalán nem gondoltam a két könyv egyszerre történő megjelenésére. A Két férfi között című könyv évekkel ezelőtt elkészült, gyakorlatilag a fiókomban volt. Miután elküldtem egy kiadónak, amely kiadásra alkalmasnak találta, és ahogy ott beszélgettünk az életemről, a szakmámról, mondhatni a küldetésemről, így felmerült egy önsegítő könyv megalkotásának kérdése is. Így összekötődött a Két férfi között és a Boldognak lenni könyv. Az egyik bemutat egy igen gyakori „problémát”, a másik pedig olyan módszereket ismertet az olvasóval, melyek segítségével rendet tehet az életében.”- mondta a két kötet megjelenésének körülményeiről.

 

Laskai Nelli 2010-ben indította az első nőkkel foglalkozó webmagazinját, és mint mondja, ezáltal számos női sorsot, életutat volt lehetősége megismerni. Amióta házassági tanácsadóként, mediátorként dolgozik, azóta ahogy fogalmaz „sokkal jobban szemügyre tudom venni a kapcsolatok dinamikáját, figyelemmel tudom kísérni a nők önismereti útját. Sokan szenvednek attól, hogy nem találják önmagukat a kapcsolataikban, munkájukban, az életükben.”

 

A Két férfi között című könyv egy olyan nő történetét mutatja be, aki egy nős férfibe lesz szerelmes. Egy ideig kényelmes, sőt izgató számára, de azután vágyni kezd a kizárólagosságra. Egy ilyen kapcsolat viszont számtalan bonyodalmat rejt magában. Van benne szerelem, szenvedély, humor, tragédia. Mona, a főszereplő, egy idő után beleun a szerető státuszba, és szeretne egy olyan párkapcsolatot, amiben egységként élhet, nem pedig oldalágon, várakozó álláspontban. Az emberek nagy többsége nem szeret dönteni, fél saját lábra állni, fél felelősséget vállalni. A könyv felveti azt a kérdést is, hogy lehet-e szeretőből jó feleség? 

És hogy lehet-e? Kiderül a könyvből.

 

„A másik kötet címe Boldognak lenni. Ez a könyv olyan módszereket, gondolatokat jegyez, melyek nagyon sok embernek segítettek már. Jó néhány önsegítő könyvön, képzésen, tanfolyamon vagyok már túl én is, ebben a könyvben a tapasztalataimat gyúrtam össze. Nem kell feltétlenül egyetérteni a leírtakkal, de ha már vitatkozik vele az ember, akkor az azt jelenti, hogy megalkot egy saját véleményt, kimozdítja magát az addigi állóvízből. És a lényeg ez. Gondolja tovább, kezdjen valamit az életével, működtesse az erőt, ami benne lakozik” - hallottuk a szerzőtől. 

 

Egymás mellett fekszik a két könyv, összeolvasva a címeket elég fura kontextusba kerülnek: ’Boldognak lenni - Két férfi között’

„Nos, én tennék egy kérdőjelet az összeolvasás végére" - véli Laskai M. Nelli, majd hozzátette, "Erre mindenkinek saját válasza van, nincsenek kívülről érkező válaszok. A boldogságot mindenki magának keresi és találja, vagy adott esetben nem találja. Nem egyszer hallottam már dilemmában őrlődő emberektől a Piramis örökérvényű dalcímét: 'Ha volna két életem…' De nincsen. Egy van, abban kell jól érezni magunkat" - fejtette ki a szerző.

 

Laskai M. Nelli kötetei megrendelhetők a boldognaklenni.hu oldalon, illetve e-book formájában letölthető a bookandwalk.hu oldalról.

A szerző a Vásárhelyi Híreknek elmondta, hogy október elején Vásárhelyen tart könyvbemutatót, ott személyesen is találkozhatunk vele és könyveivel.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Laskai Nelli a Vásárhelyi Hírek Hét Arca volt 2011-ben:

A Hét Arca - Laskai Nelli (2011)

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Diákoknak ingyenes lesz az Office

Diákoknak ingyenes lesz az Office

A regisztrált intézmények diákjai kapnak egy e-mail címet, ezzel tudják majd iskolájuk honlapjáról letölteni a jogtiszta szoftvert - tavasztól.

Hol a legjobb lakni

Hol a legjobb lakni

Ha ingatlant vesz, jó ha tudja: Hódmezővásárhelyen közel egy év alatt összesen 1186 bűncselekményt követtek el, leginkább a város belvárosi övezetében.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.