GazdaságMegszűnik Szegeden a legrégebbi villamosjárat

2022. július 9., szombat
 
Megszűnik Szegeden a legrégebbi villamosjárat

Több mint száz év után megszűnik a szegedi 1-es vonalon a villamosközlekedés. Az utasokat a jövőben az 1-es jelzésű tram-train (a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos) szállítja a rókusi vasútállomás és a nagyállomás között.

 

 

 

 

 

 

Az 1-es villamos utolsó szerelvénye pénteken este 10 óra előtt indul Szeged vasútállomásról.

A Szegedet romba döntő 1879-es árvíz után a város pályázatot hirdetett lóvasút létesítésére. Eduard Paget belga mérnök tervei alapján 1884 nyarára készült el a lóvasút személyszállítási és a gőzüzemű teherszállítási hálózat. Az 1-es villamos maival csaknem azonos útvonalán pedig 1884. július 1-jén elindult a lóvasút, bár a szolgáltatást nyújtó Szegedi Közúti Vaspálya Részvénytársaságot (az SZKT elődjét) csak a következő tavasszal jegyezték be.

A lóvasút a vonalon 27 éven át működött, a pályán 1908. október 1-jén indult el a villamosközlekedés. Akkor a két vasútállomás között 17 megállóhelyen szállhattak le és föl az utasok. A pályát többször átépítették, majd 1941-ben - a Magyarországon bevezetett jobboldali közlekedéshez igazodva - július 6-án a villamosok közlekedési iránya is megváltozott. A vonal 1943-ban kapta meg az 1-es jelzést, addig a városban nem számozták a tömegközlekedés vonalait.

A vonalat a következő évtizedekben többször átalakították, majd 1971-ben megszűnt Szegeden a teherszállítás a villamospályán.

Az 1-es villamos pályájához kapcsolódva szárnyvonalaként 2012-re készült el 2-es vonal 3745 méter új pályával és egy 205 méteres hurokfordulóval. Az új 2-es vonal indulása után, 2013 tavaszától az 1-es villamosok már a korábbinál jóval ritkában jártak, mert az 1-es vonal önálló szakaszán alacsony volt az utasszám.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

2022. 51-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Semmelweis-napi díszközgyűlés

Semmelweis-napi díszközgyűlés

Átadták a Hódmezővásárhely Egészségügyéért, a Közszolgálatáért, a Nevelés-, és Oktatásügyének Szolgálatáért díjakat, valamint Pedagógus Életműdíjat.
Ketten indulnak a mártélyi polgármesteri címért

Ketten indulnak a mártélyi polgármesteri címért

A két polgármester-jelölt mellett a 6 tagú testületbe 15 jelölt lesz. Kisorsolták a szavazólapon megjelenő névsort is.
Változni fog a buszmenetrend a tram train menetrenddel együtt

Változni fog a buszmenetrend a tram train menetrenddel együtt

A tram train hatástanulmányának ismeretében, az utaslétszám optimális fenntartása érdekében várható, hogy jelentősen lecsökkentik a két város közötti járatokat.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.