GazdaságMegpályázták - megnyerték

2023. október 20., péntek
 
Megpályázták - megnyerték

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közleménye szerint a Rádió7 újabb 10 évre megkapta a frekvenciaengedélyt.

 

 

 

 

 

 

A Rádió 7 1996 decembere óta működik. Az alap 1993- 94-ben volt, amikor Hódmezővásárhelyen ideiglenesen működött (10-10 napra) az Image Rádió. Eredetileg a Hódgép Bajcsy Zsilinszky utcai székházában rendezték be a stúdiót. Az alapítók Bt. formában működtették a rádiót. Égető Gyula, Szöllősi Sándor, Varga Árpád és B. Szabó Zoltán voltak az alapítók. Közülük B. Szabó Zoltán volt, aki szakmailag összefogta a rádiót, tekintettel arra, hogy a Magyar Rádióban 22 évig dolgozott hangmesterként, majd zenei szerkesztőként. Alapító tagja volt 1984-ben az emblematikus Reggeli Csúcs című Petőfi műsornak, amely korszerűen, a szokásosnál jóval bátrabban szólította meg a hallgatókat, főként a fiatalokat. B. Szabó Zoltán 1991-ben megosztva megkapta a Magyar Köztársaság Ifjúsági Díját.

 

A Rádió 7 következetes, sávos műsorstruktúrával (azonos időben, állandó műsorokkal), kereskedelmi rádióként közszolgálati funkciókat vállalt fel, és hamar igen népszerű lett az adó. Folyamatosan fejlesztették a műsorsugárzó- és stúdiótechnikát (ez utóbbit Hegyi János fogta össze). Mindehhez komplett stábra volt szükség, a műsorokat készítők közül többen már gyakorlott újságírók voltak, illetve a „mélyvízbe dobva”, műhelymunkaszerűen tanulták a rádiózást. A teljesség igénye nélkül, a Rádió7-ben dolgozott, vagy alapozta meg későbbi pályafutását, Péter Árpád, Herczeg Zsolt, Herczeg Sándor, Kandó Tamás, Gachályi Béla, Szenti Szabolcs, Szombat Mihály, Arany Tóth Attila, Martonossy Edit. És még további 10-15 munkatárs, akik napi rendszerességgel dolgoztak a 24 órás adásban.

 

A szaksajtó még 5 évvel ezelőtt 2018. januárjában azt adta hírül, hogy az Inspira Media Research 2018. januári kutatása szerint a Rádió 7 rekordot döntött, mivel az ott élők 59,7 százaléka hallgatta a 18-59-es korcsoportban.

2018. októberében közleményben jelentette be Égető Gyula, a Kisbíró Kft. tulajdonosa, hogy eladta a Rádió 7 -et. A hódmezővásárhelyi központú, de kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adó később azt közölte honlapján, hogy a rádió új tulajdonosai Bada János, Csepreghy Nándor, és Rákay Philip lettek.

A Rádió 7 azóta más utakon jár, jóllehet a rádiózási szokások is jelentősen megváltoztak az online médiatér kitágulása, a Spotify és egyéb streaming szolgáltatás miatt.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Új tulajdonosok kezében a Rádió7


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Villeroy & Boch további mosdófelújítást ígért

Villeroy & Boch további mosdófelújítást ígért

Újabb mosdó alakult át a vásárhelyi Szeremlei Sámuel Református Óvodában a Villeroy &Boch támogatásával.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Két vásárhelyi vívó egymással szemben a páston

Két vásárhelyi vívó egymással szemben a páston

Mindketten vásárhelyiek, a Csomorkány SE több évtizedes sikereinek újabb hírnökei. Magyary Ágnes vezetőedző keze alatt kezdték pályafutásukat.
Az ismeretek hiánya is zavarossá tette a vizet

Az ismeretek hiánya is zavarossá tette a vizet

A Kopáncsi artézi kút körül a Facebookon nemrég ellenőrizetlen adatok jelentek meg, és ahogy lenni szokott, sokan készpénznek veszik, ami ott megjelenik.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.