Kultúra, oktatásMegnyílt a 69. Őszi Tárlat

2023. október 8., vasárnap
 
Megnyílt a 69. Őszi Tárlat

Lenkey-Tóth Péter festőművész vehette át a 69. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, a kiállítás történetében immár ötödik alkalommal odaítélt életműdíjat pedig Sulyok Gabriella grafikusművész kapta vasárnap az Alföldi Galériában.

 

 

 

 

 

Az október 8-án délben tartott megnyitón 19 elismerést adtak át. A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Szabó Franciska festőművész nyerte el. A Fiatal festők nívódíját Báhidszki Petra festőművész kapta. A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béláról, valamint az Galyasi Miklósról elnevezett díjakat is: előbbi mesterdíjat Takáts Márton festőművész, utóbbi nívódíjat Henn László András festőművész vehette át. A Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott díjban Sejben Lajos képzőművész részesült, a Kulturális és Innovációs Minisztérium díját Fürjesi Csaba festőművésznek ítélte a zsűri.

A december 3-ig tartó kiállításon 139 művész 174 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.

Hagyomány, hogy a képzőművészeti seregszemle megnyitóját követően az előző Őszi Tárlat kiemelt díjazottjai önálló tárlattal mutatkoznak be. A 68. tárlat fődíjasa, Király Gábor, a Rudnay-díjas Vető Orsolya Lia és a fiatal festők nívódíjas Kósa Gergely kiállítása a Tornyai-múzeumban látható.

 

Lenkey-Tóth Péter 1972-ben született Miskolcon. Előbb a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerzett diplomát, majd doktori fokozatát is Pécsett védte meg. Ahogy a tárlat anyagát bemutató katalógus előszavában Miklós Péter eszmetörténész fogalmazott, Lenkey-Tóth Péter munkáit egyszerre jellemzi a kiforrott és kimunkált realista ábrázolásmód éppúgy, mint a gondolkodásra késztető és kvázi kozmikus interpretációs távlatokat (is) nyitó szürrealizmus. Festészete alapmotívumaként a csöndet, s annak megragadásának igényét jelölte meg. Műveiben tudatosan épít a fekete és az élénk színek kon trasztjára, miközben szinte játszi könnyedséggel ábrázolja a dinamikát és a mozdulatot.

A művész elmondta, az idei az első őszi tárlat, melyen kiállít, a korábbi években a nyári határidő miatt mindig lemaradt arról, hogy beadjon műveket. Idén azonban már készült a nevezésre. Úgy fogalmazott, személyisége, érdeklődési köre változásával alakult ki az a képi világ, melyet festményein bemutat. Fekete alapot megjelenő, erős kontrasztokat használó képeit 2008-ban kezdte el festeni, az elmúlt időszakban azonban változtatott ezen. Mint mondta, régóta foglalkoztatta az a kérdés, hogy az erős helyett hogyan lehet minimális kontraszttal létrehozni hasonló hatást, így tervei szerint a jövő február végén, a Miskolci Galériában nyíló kiállításán a festmények fele már pasztell háttérrel jelenik meg.


A kiállításon 2018 óta osztják ki az életműdíjat, melyet a korábbi fődíjasok közül az adott tárlaton résztvevők egyikének ítélt oda a zsűri. A Sopronban 1939-ben született Sulyok Gabriella előbb a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza és  Barcsay Jenő növendékeként diplomázott, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező-operatőr  szakos hallgatója volt. 1965 és 1970 között Bagdadban élt, és az Iraki Régészeti Múzeumban dolgozott, kosztümtörténeti kiadványokat rajzolt. 1970 óta újra Magyarországon él, rézkarcokat, egyedi rajzokat  és képzőművészeti videókat készít. Grafikáinak tematikája a természeti jelenségek felvillantásától az ókori keleti kultúrák mitikus világának megörökítéséig és továbbadásáig terjed. 1972-től a Vásárhelyi Őszi Tárlatok rendszeres résztvevője, 2009-ben nyerte el a Tornyai-plakettet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A pályázat egyik nyertese az Oldalkosár utcai óvoda

A pályázat egyik nyertese az Oldalkosár utcai óvoda

Zöld programokba kezdenek a jövőformáló ovik és sulik: díjazta az E.ON a Föld bajnokait. Kihirdették a 25 millió forint összdíjazás pályázat nyerteseit.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Elúszott három iskola felújításának a lehetősége

Elúszott három iskola felújításának a lehetősége

Meghiúsult három iskolaépület felújítása Hódmezővásárhelyen, az önkormányzat  visszafizeti a beruházásokra kapott 460 millió forintos uniós támogatást.
Őszi Tárlat 2023

Őszi Tárlat 2023

A tavalyi, 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiemelt három díjazottjának a kiállítása a 69. Vásárhelyi Őszi Tárlat teljes ideje alatt, december 3-ig látható a Tornyai-múzeumban.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.