Kultúra, oktatásMegkezdődik a hódmezővásárhelyi agrárszakképzés történetének feldolgozása

2023. június 20., kedd
 
Megkezdődik a hódmezővásárhelyi agrárszakképzés történetének feldolgozása

Június 21-én tudományos tanácskozás nyitja meg a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának múltját feldolgozó programot.

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhelyen az Andrássy út 15. szám alatt a Kar épületében fél tízkor kezdődő tanácskozáson 4 előadó részben eddig elért eredményeket ismerteti és vázolja a kutatás lehetőségeit, útját, módját.

A Fekete Gyula Intézménytörténeti Kutatási Program célja a hódmezővásárhelyi agrárszakoktatás múltjával kapcsolatos kutatások folytatása, az SZTE Mezőgazdasági Kar intézmény-és képzéstörténetének teljes körű, szisztematikus feldolgozása. Ennek keretében a hódmezővásárhelyi agrárképzéssel kapcsolatos korábbi szakmunkákra támaszkodva, komplex levéltári adatfeltárások végzésére, egykori szemtanúkkal (oktatókkal, hallgatókkal) interjúk készítésére nyílik lehetőség. A program része minél több tárgyi emlék, fotó, iratanyag gyűjtése, egy állandó, a Mezőgazdasági Kar történetét teljességében bemutató kiállítás létrehozása. A program a kutatási eredményeket az agrárszakma, az agrár-felsőoktatás számára is szeretné elérhetővé tenni.

 

A vizsgálati eredmények rendszeres publikálása, konferenciák, tudományos tanácskozások szervezése ezt a célt szolgálja. A további kutatás célja, hogy a hódmezővásárhelyi agrárszakoktatás múltjával a Mezőgazdasági Kar oktatói és hallgatói is megismerkedjenek, a kutatásba minél többen bekapcsolódjanak.

 

A kutatási program névadója Dr. Fekete Gyula (1920-2012), a Kar egykori főigazgatója, akinek elévülhetetlen szerepe volt a hódmezővásárhelyi közép- és felsőfokú agrárképzés létrehozásában és fejlesztésében.

A Fekete Gyula Intézménytörténeti Kutatási Program a hódmezővásárhelyi agrárszakképzés történetének feldolgozásával bekapcsolódik az SZTE egyetemtörténeti kutatásaiba.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új közösségi ház, felújított olvasóköri helyiségek

Új közösségi ház, felújított olvasóköri helyiségek

Az Európai Unió finanszírozásában új közösségi ház építésére és három olvasókör helységeinek felújítására kapott 136 milliót a Vásárhelyi Önkormányzat.
Szúnyogirtás Vásárhelyen

Szúnyogirtás Vásárhelyen

Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hódmezővásárhelyen 1200 hektárt földi permetezéssel szúnyogírtást végez.
Véget ért az első tanév a vásárhelyi honvéd középiskolában

Véget ért az első tanév a vásárhelyi honvéd középiskolában

Tavaly szeptember elsején  negyven bentlakásos diákkal indította a tanévet a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium.
Napelemes világítás a játszótéren

Napelemes világítás a játszótéren

Az országban már sokfelé meghonosított, igazán takarékos megoldású ledes, napelemes  ostorlámpával világítják meg az Európa Park játszóterét.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.