KözéletMegfelelt a törvényi előírásoknak az elnökválasztás

2018. január 26., péntek
 
Megfelelt a törvényi előírásoknak az elnökválasztás

A Szegedi Törvényszék végzése megerősítette, hogy a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség új elnöke Kissné Urgyán Mária. A január 19-én kelt végzés, azt is alátámasztja, hogy a tavaly novemberben tartott tisztújítás a törvényi előírásoknak megfelelt.

 

 

 

 

 

Oskovics György az elnökválasztással kapcsolatos kérdésünkre elmondta, a szövetség elnöksége és ő maga is a törvényesség maximális figyelembe vételével járt el az új elnök megválasztásakor. Erre az Alapszabályzat adja meg a precíz útmutatást, amelyet bárki megtekinthetett a szabályok értelmében csak a szövetség irodájában. Nem kell a civilszervezet elnökének nyugdíjasnak lennie, egyébként az országos szervezet elnöke sem az.

 

Mint ismeretes, két jelölt volt, Kissné Urgyán Mária és Zsarkóné Sánta Zsófia, az Újvárosi Olvasókör elnöke, aki több más városi szervezetben is aktívan részt vesz, továbbá a DÉLGÉP KFT. ügyvezetője.  

Időközben Zsarkóné visszalépett, döntését a Városi Televíziónak nyilatkozva azzal indokolta: „november 6-ára kaptam egy meghívót, hogy jelenjek meg. Ez a jelölt bemutatkozásáról szólt. Megjelentem, a Nyugdíjas Szövetség klubtagjai Vásárhelyről és a klubvezetők is ott voltak, ekkor szembesültem vele, hogy van másik jelölt is. Ezen a megbeszélésen döntöttem úgy, hogy visszalépek, mert láttam, hogy mennyire szabálytalanul volt az egész elrendezve, hiszen előzőleg nem közölték velem, hogy nem én jelölök vezetőségi tagokat, hanem a klubvezetők” – mondta Zsarkóné Sánta Zsófia.

 

Oskovics György ezzel kapcsolatban a Vásárhelyi Híreknek elmondta, mindegyik jelölt tisztában kellett, hogy legyen a szabályokkal, például a jelölő bizottság által felkért hét elnökségi tagot, a vezetőséget a jelölő bizottságnak kell javasolni, akiket a klubokból delegált 20 fős tagság választott meg. Ezeket a személyeket egyébként az új elnök, Kissné Urgyán Mária elfogadta.

 

Nem sokkal később önkormányzati képviselők, sajtótájékoztatón, illetve a közgyűlésen napirend előtti felszólalásban vonták kétségbe a választás tisztaságát, ezért javasolták a város részéről a támogatások felfüggesztését.

Nyilvánvalóan az eljárás törvényességét alátámasztó január 19-én kelt bírósági végzés ismeretében ez a javaslat okafogyottá válik.

 

Kissné Urgyán Mária, aki a Helyőrségi Könyvtár vezetője, a Vásárhelyi Hírek megkeresésére, határozottan kijelentette, számára az egyetlen cél, a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetségbe tartozó nyugdíjasok képviselése. Tisztsége 4 évre szól.

Mint ismeretes sem az elnöknek, sem a vezetőségnek a munkájáért nem jár díjazás vagy bármilyen juttatás.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

80 éves a legendás Cseresnyés

80 éves a legendás Cseresnyés

Vásárhely újkori helytörténetének egyik jelentős fejezete elevenedik meg a képekben, dokumentumokban gazdag kiállításon az Emlékpontban. Képekkel.
Miért fontos a szervezetünknek az élőflóra

Miért fontos a szervezetünknek az élőflóra

Székbíró Zsuzsanna természetgyógyász a sokak életét megkeserítő, az életminőséget negatívan befolyásoló bélrendszeri betegségek megelőzéséről tart előadást.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.